márc 29, 2021
7 Views
0 0

Meghalt Barack Obama kenyai nagyanyja

Written by

99 éves korában egy kenyai kórházban elhunyt Sarah Obama, Barack Obama mostoha nagyanyja, írja a BBC.

Az Obama által jellemzően csak Sarah nagyinak nevezett nő a 2008-as elnökválasztási kampányban megvédte unokáját, amikor azzal vádolták, hogy muszlim és nem az Egyesült Államokban született.

Miután Obamát megválasztották, nagyanyja otthona turisztikai látványosság lett Kenyában.

Sarah Obama volt a harmadik és egyben legfiatalabb felesége Barack Obama nagyapjának. A volt amerikai elnök így is őt tekintette nagyanyjának.

Sarah Obama hétfőn hunyt el a Kenya nyugati részén fekvő Kisumu városában, ezt lánya, Marsat Onyango közölte a Daily Nation című helyi lappal.

A család szóvivője szerint a nő az elmúlt egy hétben rosszul volt, de nem fertőződött meg a koronavírussal.

Még hétfőn el is temetik.

TONY KARUMBA / AFP

Barack Obama 2015-ben első amerikai elnökként tett látogatást a kenyai Nairobiba, ahol felkereste mostoha nagyanyját és más családtagjait is.

Három évvel később, 2018-ban is meglátogatta a nőt otthonában, Kogelo falujában. Akkor azzal viccelődött, korábban azért nem tudott menni, mert az elnöki repülőgép túl nagy volt ahhoz, hogy leszálljon a helyi reptéren.

24.hu/kulfold/2021/03/29/sarah-obama-meghalt-barack-obama-nagyanyja-kenya/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · meghalt
banner

Vélemény, hozzászólás?