máj 13, 2021
20 Views
0 0

Megadták a módját: Berki Krisztián és Mazsi elárulták, ilyen nemű lesz a hamarosan érkező kisbabájuk

Written by

Mazsi a hot! magazinnak adott exkluzív interjút a külföldön már mindennapossá vált “gender reveal party” azaz nemfelfedő buli részleteiről.

(A legfrissebb hírek itt)

– A járvány miatt, valamint a baba és az én védelmem érdekében úgy döntöttünk, hogy a vendégeink három turnusban érkezzenek. Elsőként a klasszikus lufipukkasztós változatot választottuk, majd még kétszer a konfettidurrantást a pici nemének felfedésekor, vagyis azt, hogy amilyen színű konfetti hullik ki a lufiból, vagy a konfettiágyúból (kék vagy rózsaszín) az mutatja meg, hogy lányunk vagy fiunk lesz-e – kezdte Berki felesége a lapnak.

(Ez is érdekelheti: Nagyon várja a második gyermeke érkezését Berki Krisztián: azt már biztosan tudják, mi lesz a neve, ha kisfiú lesz – videó)

Bár Krisztián megesküdött volna rá, hogy második gyermeke fiú lesz, az élet ezt nem így akarta. A bulin ugyanis kiderült, hogy hamarosan kétszeres lányos apuka lesz, hiszen Natasa után most a Renátával való közös gyermekük is kislány lesz. Érdekesség, hogy pár nappal ezelőtt Hódi Pamela is kislánynak adott életet, így Krisztiánnal közös lányuknak, Natasának már két lánytestvére is lesz.

– Az első gyermekem egy valóságshow közepette érkezett és már akkor közszereplővé vált, amikor az édesanyja hasában volt. Ahogy ő, úgy a második hercegnőm sem fogja tudni eldönteni, hogy közszereplővé válik, vagy sem. De az biztos, hogy én mint az apukájuk a legjobbat szeretném nekik – mesélte Krisztián, aki az elhangzottak alapján valószínűleg bátran fogja mutogatni közösségi oldalain a kis csöppséget.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/berki-krisztian-berki-mazsi-babavaro-buli-kislanyuk-lesz/zv04d2b

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?