ápr 28, 2021
4 Views
0 0

Még várhat a nyugdíj: Fodor Zsóka alig várja, hogy visszatérhessen a színpadra

Written by

Fodor Zsókával a Metropol készített exkluzív interjút, melyben arról kérdezték a színésznőt, hogyan éli meg a már több mint egy éve tomboló koronavírus-járványt.

(A legfrissebb hírek itt)

„Megtapasztaltam, milyen nyugdíjasként az élet. Tény, hogy nem rossz, de azért még ezzel várnék. Bár nem unatkoztam az elmúlt bő egy évben sem. A barátaimmal töltöttem sok időt, persze figyeltünk a szabályokra. Rengeteget kirándultam. Otthon pedig megnyitottam a saját kis színházamat, ahol én voltam az előadó és a közönség is egyszerre. Sok verset mondtam, gyakoroltam a szövegeimet, és szórakoztattam magamat. Szóval nem unatkoztam” – fogalmazott Zsóka.

(Ez is érdekelheti: Eladta a lakásait Fodor Zsóka, albérletben él)

A színésznő azon szerencsések közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy már megkapták a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, így mostanra teljes védettséggel rendelkezik, alig várja, hogy visszacsöppenhessen régi életébe. “Én már megkaptam mindkét vakcinát, nem titok, hogy a kínait. Nincsen semmi bajom! Fontos volt számomra, hogy megkaphassam, mert ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságban tudhassam a szeretteimet és magamat is.” – mesélte Zsóka, aki nemrégiben új életet kezdett, beteljesítette álmát, és Pécsre költözött.

Cseréje le autóját biztonságosabbra!

Itt a rossz idő, ha finanszírozást keres autócseréhez, a Bank360 autóhitel kalkulátorával könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait!

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/fodor-zsoka-szineszno-koronavirus-szinhaz-nyitas-visszateres/60lp2yh

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?