ápr 30, 2021
6 Views
0 0

Még egy évig biztosan marad a Fradi edzője

Written by

Még egy évig biztosan marad a Fradi edzője

Az FTC Zrt. vezérigazgatója a Spirit Fm reggeli műsorában, az Aktuálban reagált a Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov távozását firtató pletykákra, és elmondta, hogy ingyen mehetnek a holnapi meccsre az egészségügyben dolgozók.

Orosz Pál azt mondta, mindig vannak mozgások. “Az edzőnek egyébként még egy éves szerződése van, tehát én úgy gondolom, hogy erről most jelen pillanatban nem kell beszélni, játékosok jönnek-mennek, de nagyon nagy változásra nem számíthatunk” – fogalmazott.

Az igazgató arról is beszélt, hogy nehéz szezon van mögöttük, de megvan a a harmadik bajnoki cím, így nagy várakozással készülnek a szombati találkozóra.

Rónai Egon az Aktuál című reggeli műsorban azt is megkérdezte, hogy lehetséges, hogy a Fradi már akkor elkezdte árulni a jegyeket a mérkőzésre, mikor még nem lehetett tudni, hogy nyithatnak a stadionok.

“Úgy gondolom, egy ilyen lehetőségre fel kell készülnie egy Ferencváros szintű klubnak, és nem is beszélve arról, hogy egy bajnok csapatként ez lesz az utolsó hazai mérkőzésünk a mostani aktuális bajnokságban, tehát felkészülünk arra ilyen esetben, hogy ha kedvező döntés születik, tehát jöhetnek nézők, akkor ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni. Az pedig, hogy jegyeket értékesítünk természetesen annak megvan a módja, hogy amennyiben nem teszik lehetővé a rendelkezések a mérkőzések megrendezését, akkor ezt a jegyárat visszafizessük a szurkolóknak”

– mondta Orosz.

A műsorban szó volt arról, hogy milyen szabályok szerint lehet látogatni a stadiont, vagyis a belépők száma ugyan nincs korlátozva, de csak védettségi igazolvánnyal, előzetes ellenőrzés után lehet a beléptető kapuihoz menni, a személyzet pedig maszkban és gumikesztyűben dolgozik.

Orosz Pál felhívta a figyelmet arra, hogy azzal fejezik ki a tiszteletüket a védekezésben dolgozóknak, hogy a szombati mérkőzésre regisztráció után ingyen bemehetnek az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók.

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210430-meg-egy-evig-biztosan-marad-a-fradi-edzoje

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?