márc 29, 2021
4 Views
0 0

Meg akarta leckéztetni, ezért felakasztotta gyerekkori ismerősét

Written by

Emberölés kísérlete miatt nem jogerősen nyolc év börtönre ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 39 éves kiskunhalasi férfit, aki leütötte, majd öngyilkosságnak álcázva az esetet felakasztotta ismerősét – közölte a bíróság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Sárközy Szabolcs tájékoztatása szerint a két férfi gyermekkora óta ismerte egymást, rendszeresen találkoztak. Az ügy sértettje kábítószer-fogyasztás miatt gyakori pénzzavarban volt, ezért 2015 decemberében a vádlott és szülei házának udvaráról különféle dolgokat lopott el, majd eladta azokat, amiért el is ítélték. A tárgyak visszakerültek a vádlott családjához, a kár nagy része megtérült.

A vádlott a lopás miatt megharagudott a barátjára, azt hangoztatta, hogy meg fogja őt leckéztetni. 2016 nyarán egy éjszaka elrejtőzött a sértett udvarán, majd amikor a férfi hazaért, hátulról leütötte, majd 

az eszméletlen embert egy a nyakához rögzített hurokkal felakasztotta a kerti zuhanyzó vasállványára. Azt a látszatot akarta kelteni, hogy a sértett öngyilkosságot kísérelt meg.

A férfira nagyjából negyedóra múlva az élettársa talált rá, aki azonnal értesítette a mentőket. A férfit újraélesztették, és kórházba szállították. A gyors orvosi segítségnek köszönhetően életben maradt, de maradandó sérülést szenvedett. 

A Kecskeméti Törvényszék távmeghallgatás keretében megtartott tárgyaláson nyolc év börtönre ítélte a kiskunhalasi elkövetőt. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és a védője felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett a Szegedi Ítélőtáblához.

index.hu/belfold/2021/03/29/birosag-itelet-kiskunhalas-kecskemet-bunugy-buncselekmeny/

Komment írása

banner

Vélemény, hozzászólás?