okt 18, 2020
2 Views
0 0

Mártírgyártás régen és most: bűnözőkből hősök, avagy a BLM-mozgalom a Sacco és Vanzetti-propaganda fényében

Written by

Mártírgyártás régen és most: bűnözőkből hősök, avagy a BLM-mozgalom a Sacco és Vanzetti-propaganda fényében

„Ki az ördög akarná megmenteni őket? Mi hasznunk belőle, ha élve maradnak?” – mondta egy kommunista agitátor arról a Saccóról és Vanzettiről, akinek neve az idősebb korosztálynak biztosan mond valamit. Két olasz anarchistáról van szó, akiket egy bűncselekmény után elkaptak, majd halálra ítéltek. Mára biztos, hogy Sacco bűnös volt a gyilkosságban, de Vanzetti valószínűleg nem. Ez senkit sem érdekelt. A bíróság el akarta ítélni őket, ők meg mártírok akartak lenni, és ezzel a Komintern járt a legjobban. Ők karolták fel az egész ügyet. Az egész per nyertese a kommunista mozgalom lett. A vörösök Goebbelse, Willi Münzenberg irányította azt a propagandát, amelyhez felhasználták a zsebükben és befolyásuk alatt álló sajtót. A világon erőszakos tüntetések és békés megmozdulások történtek a két anarchista mellett kiállva, számtalan értelmiségi tiltakozott az ítélet ellen. Az egész mögött a Komintern, Sztálinék és Münzenberg állt. Az igazság senkit sem érdekelt. Ha megnézzük a BLM-mozgalmat, akkor ugyanezt a receptet látjuk. Kell egy ügy és egy olyan gépezet, amely az egész világon akadálytalanul működik.

Szeptember végén a Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad-Adenauer-Stiftung újabb érdekes történelmi konferenciát szervezett. Sajnos, ezúttal is virtuális volt, viszont így többek számára élvezhető. Az alapítvány a honlapján elérhetővé tette a megnézhető előadásokat, az előadók közé ismét meghívtak engem is, ami látva a több előadót, igencsak nagy megtiszteltetés a számomra. Most cikkformában is bemutatom, miről beszéltem.

A másik négy előadás is megtekinthető, olyan ismert szakértőkkel, mint Borvendég Zsuzsanna, Horváth Attila, Kahler Frigyes és Szerencsés Károly. Itt. De most térjünk át Saccóhoz, Vanzettihez és Floydhoz. A két olasz ügyéről már régebben akartam írni, akkor, amikor elolvastam Stephen Koch zseniális könyvét. De a sors máshogy akarta, és talán nem véletlenül: a Floyd-ügyről (bármennyire is elítélem az elnyomást és a feketék, indiánok elleni általános, történelmi angolszász, amerikai agressziót) ez jutott eszembe. Látni fogják, félelmetes hasonlóságok vannak.

A célkeresztben Amerika és Trump

Az ezerkilencszáztízes években a marxisták, a szocialisták, a bolsevikok egyszer már megpróbálták felforgatni a világot. Sikerrel. Bár több országban kudarcot vallottak, máshol tiszavirág-életű diktatúrákat alakítottak, mint nálunk a Tanácsköztársaságot, a „vörös démon” uralma és a „tűz” szétterjedése az egész múlt századunkat meghatározta. Nem jó értelemben. De nevezzük az egészet inkább vörös polipnak. Vagy vörös hüdrának – ha egyik fejét levágjuk, kettő nő a helyére. [Lásd az Apró-Dobrev klán működését – adásunk itt.]

Sokszor teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a történelem ciklikusan működik, legalábbis újra és újra átéljük ugyanazokat a folyamatokat és eseményeket. Ezt látni most is. Megpróbáljuk bemutatni, mi volt a Floyd-ügy, a Black Lives Matter-mozgalom előképe, hogyan teremtettek a múlt század húszas éveiben egy látszólag bagatell ügyből anarchista, majd kommunista mítoszt, amely igencsak hasonlít arra, ahogyan most, 2020-ban ártatlan hőst faragtak egy börtönviselt fegyveres rablóból.

George Floyd nevét milliárdnyian megismerték akkor, amikor idén májusban az amerikai rendőrök megölték. A sajnálatos ügyet azonnal felkapta a baloldali és liberális sajtó, beállt mögé a szélsőbaloldali Antifa és a feminista nők által alapított Black Lives Matter, és az elharapódzó indulatok már-már polgárháborús állapotokba sodorták Amerikát.

Az amúgy nemes kezdeményezés mögött – hiszen a rasszizmus, és az amerikai társadalmi igazságtalanságok ellen nyilván küzdeni kell – lassan minden értelmesebb, látó ember felfedezhette a legfontosabb politikai célt: Donald Trump elnök megbuktatását, de legalábbis újraválasztásának megakadályozását. Mert ha egyvalami összekötötte és összeköti a BLM-mozgalom híveit, az a Trump elleni gyűlölet. Gazdag, fehér és amerikai [és amúgy ugyanúgy annak a pénzügyi elitnek a része, amelynek „ellenében” sokan megválasztották].

Most ugorjunk vissza az időben. Éppen száz éve, 1920-ban az Egyesült Államokban elfogtak két olasz bevándorlót és harcos anarchistát, akiket azzal vádoltak, hogy betörtek egy cipőgyárba, ellopták a bérlistát, majd meggyilkolták a gyár számvivőjét és annak őrét. 1921-ben a bíróság bűnösnek találta és halálra ítélte őket. A nevüket sokan ismerik: Sacco és Vanzetti.

Münzenberg és a világhírű társutasok

A két, végül 1927-ben kivégzett olasz-amerikai gyaníthatóan elsüllyedt volna a történelem süllyesztőjében, ha nem talál rájuk a kommunizmus Joseph Goebbels-e, a ma már kevéssé ismert Willi Münzenberg, ez a zseniális szervező, propagandista és manipulátor, aki olyan sokat tett a kommunizmus eszméjének elterjedéséért – és közvetve megszámlálhatatlan ember haláláért.

És itt meg kell említenem egy szintén zseniális könyvet, Stephen Koch Kettős szerepben című művét, amely korábban elképzelhetetlen alapossággal feltárta a Komintern és ügynökeinek, társutasainak történetét, azt, hogy hogyan hálózták be a világot. Olyan ismert írók segítségével, mint Dos Passos és Hemingway. Nem lényegtelen, hogy amíg Dos Passos kiábrándult az eszméből, Hemingway sem maradt ép(elméjű): saját fegyverével vetett az életének.
Ernest Hemingway Nobel-díjas író (b) és Fidel Castro kubai miniszterelnök találkozója Havannában / Fotó: MTI/EPA

Ernest Hemingway Nobel-díjas író (b) és Fidel Castro kubai miniszterelnök találkozója Havannában / Fotó: MTI/EPA

Mivel Koch nem egy széllelbélelt zugfirkász, hanem a Columbia Egyetem egykori professzora – aki írásművészetet tanított –, ezért nem igazán lehetett lejáratni, megtámadni, így inkább az elhallgatás módszere kínálkozott. Könyvéről nem nagyon jelentek meg méltató (vagy cáfoló) kritikák, ami teljesen logikus, hiszen olyan mítoszromboló, legendapusztító alkotásról beszélünk, amely lerántja a leplet a baloldal több – ma is élő – nagy hazugságáról.

Münzenberget felakasztva találták meg

Koch könyvének főszereplője az említett Münzenberg, a Komminern agytrösztje, aki felépített egy hatalmas, nehezen átlátható hálózatot, amely a vörös polip csápjait alkotta.

Münzenberg lendületben. Itt hordószónoknak fest, de zseniális szervező volt

Münzenberg lendületben. Itt hordószónoknak fest, de zseniális szervező volt

A német Münzenberg vezetésével a szovjetek fedőszervek sokaságát alkották meg, hogy a béke, az antifasizmus és sok más (ma is használt, illetve behelyettesíthető), amúgy szépen csengő jelszó árnyékában manipulálják az embereket.

Münzenberg – ahogyan legtöbb világforradalmi, kominternes társa – végül elnyerte a „jutalmát”: felakasztva találták meg egy francia erdőben. Koch oknyomozó újságíróként bebizonyította, hogy szinte biztosan megölték, csak öngyilkosságnak álcázták. Akkor, amikor Sztálin az egész, akkor már kényelmetlen kominternes brigáddal leszámolt.

Amerika volt a legfontosabb ellenmítosz

De térjünk vissza a húszas évekre. Érthető, hogy Münzenbergék – és Sztálinék – egyik, ha nem a legfontosabb forradalmi célpontja az Egyesült Államok volt. Innentől Kochtól idézek:

„Leninhez és Sztálinhoz hasonlóan Münzenberg is nevetségesen tájékozatlan volt az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Életében mindössze egyszer járt ott, 1934-ben, és meglepődött, hogy ahhoz képest, amit korábban tudott róla, mennyivel elfogadhatóbb, szabadabb és nyíltabb világ. Ennek ellenére, igaz csak távolról, de sikerült tartós eredményekkel becsempésznie a terveit és az embereit Amerika morális életébe. […]

1925-ben ugyanis a világ proletárjainak számára a forradalom mítoszával szemben a legfontosabb ellen-mítosz Amerika volt. […] Münzenberg első ötlete az volt, hogy teremt és elindít egy világméretű Amerika-ellenes kampányt, amely a bevándorlási mitológiára összpontosít. Egy ilyen kampány célja az lehetne, hogy a baloldali felvilágosultság elsődleges tropizmusaként egy visszaható megvetést fejleszt ki az Egyesült Államok és népe iránt.

A Lehetőségek Országa mítoszának aláásásával az Egyesült Államokat úgy lehet bemutatni, mint egy szinte eszelősen idegengyűlölő helyet, amely gyilkos ellenszenvvel viseltetik az idegenek iránt.”

„Münzenberg számba vette az alternatívákat, hogy találjon valami olyan ügyet, amely az idegen születésű proletár szemében kegyvesztetté teszi Amerikát. Két anarchista bevándorló különös, döglődő ügyében találta meg, amit keresett: Sacco és Vanzetti nagyon nagy bajba került.”

Az ismeretlen magyar maffia

Nem lényegtelen, hogy Münzenberg legfontosabb segítőtársa a magyar maffia volt – Koch nevezi így –, amely a Tanácsköztársaság veteránjaiból és egyéb kétes múltú figurából állt. Olyan emberek alkották, mint Alpári Gyula [cikkünk itt], Louis Gibarti és a náluk jóval ismertebb Pogány József, aki a Tanácsköztársaság hadügyi, később külügyi és közoktatási népbiztosa volt. Utóbbit John Pepperként küldték az Államokba [cikkünk itt], ahol eljátszotta az aranyozott cigarettát szívó baloldali üzletember szerepét. Sztálin végül őt is megölette.

Pogány József

Pogány József

És belép a zseniális, kokainista ügyvéd

De térjünk csak vissza Saccóhoz és Vanzettihez. „Eleinte ennek a két szerencsétlen férfinek a sorsa látszólag senkit sem érdekelt – írja Koch. – Egy New Yorkból kiküldött szocialista újságíró azt jelentette a szerkesztőjének: >nincs benne sztori. […] Csak egy pár digó a pácban.<”

A két olasz-amerikai ügyét eleinte egy zseniális baloldali jogász, Fred Moore karolta fel. Az ügyvéd súlyos kokainfüggő volt, és a Saccóék mögött álló Védelmi Bizottság látta el a fehér porral – az olasz maffia segítségével. Moore okosan számolt: tálalása szerint adott volt két nincstelen, megvetett, radikális bevándorló, akiket az önelégült, soviniszta, puritán őslakos-párti [azaz angolszász-párti], a vörösöktől rettegő New England-i rendszer halálra ítéltetett a bírósággal. Mai értelmezésben: ők voltak Trump „elődei”.

Floydhoz hasonlóan Saccóék sem voltak ártatlanok. A későbbi nyomozás szerint valóban Sacco ölte meg az őrt, amikor az az életéért könyörgött. Vanzetti a gyilkosságban talán ártatlan volt, de az anarchista sejt tagjaként a korábbi rablótámadásról biztosan tudott.

Persze valójában senkit sem érdekelt, hogy ártatlanok-e, vagy sem. A bíróság el akarta őket ítélni, Münzenbergéknek pedig két mártírra volt szükségük. A többszereplős játszma részeként Vanzetti tudatosan áldozta fel magát.

Koch a könyvében idézi szavait: „Ha nincs ez az ügy, leélhettem volna az egész életemet úgy, hogy gúnyolódó emberekkel vitatkozom az utcasarkokon. Névtelenül, jeltelenül, kudarcként haltam volna meg. Így viszont nem vallottunk kudarcot. Ez a mi sorsunk, és győzelmünk.”

Sacco és Vanzetti

Sacco és Vanzetti

Működött az Omertà ekkor is

Vanzetti tehát hallgatott. Omertà – így nevezik a maffiában a hallgatás törvényét, amelynek megszegőit halállal büntetik. Az Omertà a vörös maffiának is jellemző vonása: aki megtöri – gondoljunk csak az ÁVH módszereiről beszélő Farkas Vladimirre –, arra kiközösítés, lejáratás, izoláció vár. A jobb időkben. Máskor halál.

Az Omertà végül Vanzettiék esetében is működött. „A Védelmi Bizottságban lévő anarchisták szűk köre ugyancsak tudta az igazságot, de az >ügy érdekében< ők is tartották magukat a hallgatási fogadalmukhoz – írja Koch. – Az utolsó túlélő, egy Ideale Gambera nevű férfi megírta az ügy teljes történetét azzal, hogy halála után a fia hozza nyilvánosságra. Gambera 1982-ben halt meg, s fia átadta a dokumentumot Francis Russelnek, az ügy egyik legfontosabb kutatójának. Ez volt az utolsó szó.”

A hallgatás sokáig a médiára is igaz volt. Miután az összeomló Sacco egy öngyilkosság kísérlete után elzavarta az ügyvédjüket, Moore-t, a média és a világ lassan elfeledkezett az ügyükről. Aztán 1925-ben Münzenberg és a Komintern utasítására megalakult Chicagóban a Vörös Segély amerikai tagozata, amelynek első feladata az volt, hogy világra szóló mítoszt teremtsen a Sacco–Vanzetti-ügyből.

A börtönben sínylődő anarchisták az 1926-os év egyik legnagyobb „csillagai” lettek. Münzenberg az egész világra kiterjedő propaganda-hálózata beindult, jöttek a felhívások, a röpiratok, a tüntetések, a zokogó nagygyűlések, a pénzadományok.

„Gyerekek adták minden fillérjüket, munkásuk a fizetésüket és persze a filantrópok a csekkfüzetjüket – írja Koch. – Abból a félmillió dollárból, amit összegyűjtöttek, a Védelmi Bizottság mindössze hatezer dollárt kapott meg. Bár tudták, hogy Sacco bűnös, ez nem érdekelte Münzenbergéket. Céljuk nem a felmentés volt, hanem az ítélet. Az egész politikai kampány tönkrement volna a felmentéssel.”

Willi Münzenberg

Willi Münzenberg

Katherine Ann Porter, akárcsak a korszak sok száz más írója, részt vett a bostoni virrasztáson. Azt írta, találkozott a Komintern ügynökével, aki egyben a csoportjuk vezetője volt. Rosa Baronnal. Porter száraz, fanatikus, erős szemüveges nőként, született zsarnokként írta le Baront. Porter azt mondta a virrasztáson, hogy reménykedik a felmentésben.

„>Megmenteni?< – kérdezte Baron. –

Ki az ördög akarná megmenteni őket? Mi hasznunk belőle, ha élve maradnak?”

Münzenberg – aki zseniálisan használta a sajtót és a neves társutasokat, azaz a körbefont értelmiségieket – példátlan sajtókampányt szervezett. A Saccóék érdekében írt szövegeket az egész világon szétterjesztették. És a világ lángra kapott. Az ügy egyik jogi kutatója, a már említett Russel így írt az európai demonstrációkról – és itt érkezünk el a mához újra:

Azon az őszön tüntetések voltak Franciaországban és Olaszországban, kisebb tömeggyűlések Svájcban, Belgiumban, Spanyolországban, Portugáliában, a skandináv országokban és Dél-Amerikában. A párizsi amerikai nagykövetség előtt egy bomba is felrobbant. […] A tüntetések egy részét az anarchisták kezdeményezték, mások spontánul szerveződtek, de többségüket a párizsi kommunista vezetők irányították.

Kivégzésük után is Párizsban történt a legnagyobb rendbontás. „Az amerikai követséget tankokkal kellett védeni, hatvan rendőr sebesült meg – írja Koch. – A kivégzés előtti éjjelen ötezer tüntető randalírozott Genf utcáin, amerikai autókat borítottak fel, kifosztották az amerikai árukat árusító boltokat. Berlinben is hasonló akciók voltak. Féltucat német tüntető halt meg. Angliában A vörös lobogót énekelték a Buckingham-palota előtt. Így éledt újjá az amerikai kommunista párt.”

Saccóból és Vanzettiből pedig legenda lett. Halálukról a most elhunyt Ennio Morricone írt szokása szerint zseniális dalt, a megható számot a korszak egyik csillaga, Joan Baez énekelte el. Az olaszok közben teljesen egyoldalú játékfilmet készítettek az ügyről, ami ma is nagyon népszerű.

Ki rehabilitálta őket? Egy fiatalon kommunista kormányzó

Szorosan hozzátartozik az ügy utóéletéhez, hogy Saccóékat 1977-ben rehabilitálta Massachusetts kormányzója, Michael Dukakis. Dukakis elismerte, hogy Saccót és Vanzettit elsősorban politikai nézeteik miatt végezték ki.

A kisördög persze nem alszik, és nem is kell sokat kutakodni ahhoz, hogy rájöjjünk, mi is volt Dukakis indítéka. A vállaltan baloldali politikust a róla szóló portrécikkben egyik fiatalkori barátja mint „jó kommunistát” emlegeti. Az pedig – Szabó Miklós történész kultikus könyvének címét megidézve – szilárdan együtt ingadozik a Párttal.

Az anarchisták vesztettek, a kommunisták győztek

A tények kevés embert érdekelnek. Például az, hogy az utólagos vizsgálatok szerint a Saccónál megtalált fegyver megegyezik a gyilkosságnál használt 32-es Colttal. Ő semmiképpen nem volt ártatlan. Az is biztos, hogy őt és Vanzettit a bíróság mindenképpen el akarta ítélni, Münzenbergék pedig csak a halálukkal nyertek. De azzal sokat.

A történet vesztesei végül az anarchisták lettek: azt hitték, hogy az ő mozgalmukról szól ez az ügy, de a Münzenbergék gyakorlatilag ellopták az ügyet. De sokan ebből sem tanultak: a spanyol polgárháborúban Sztálin bolsevikjei – Münzenberggel a háttérben – már meg is semmisítették őket.

Vissza a mához: a napokban derült ki, hogy a boltban hamis pénzzel fizető, amúgy börtönviselt Floyd már a rendőrök kiérkezésekor dülöngélt, és arra panaszkodott, hogy nem kap levegőt. Az új információknak köszönhetően megváltozhat a vád a rendőrök ellen, és szándékos emberölés helyett gondatlanság miatt elkövetett bűncselekmény vádjával kerülhetnek a bíróság elé. Ez nem kisebbíti a bűnüket, sem a tragédiát, sem az amerikai társadalmi problémákat, ugyanakkor megváltoztatja a teljes képet. S gyaníthatóan újabb tüntetésekhez, gyújtogatásokhoz vezet.

Floyd meghalt – ez tény. Az amerikai rendőrség és kultúra rendszerszerű brutalitása is. És az is, hogy Floyd halála nagyon sokaknak jól jött. Kellett egy ügy. Ahogyan Münzenbergéknek is. A többi? A többi már a zseniálisan felépített hálózaton múlott.

Korábbi cikkeink a kominternes hálózatról:

Pogány József, a bomlasztó

Alpári Gyula, Sztálin ügynöke, akit kiadott a Gestaponak

Károlyi Mihályné, a Komintern ügynöke és a magyar maffia

Szabó Ervin, aki egy fiatal kommunista ügynökkel akarta megöletni Tisza Istvánt

#wpdevar_comment_4 span,#wpdevar_comment_4 iframe{width:100% !important;} pestisracok.hu/martirgyartas-regen-es-most-bunozokbol-hosok-avagy-a-blm-mozgalom-a-sacco-es-vanzetti-propaganda-fenyeben/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?