máj 25, 2021
17 Views
0 0

Már Szijjártó is elfogadhatatlannak tartja, hogy földre kényszerítették Fehéroroszországban a Ryanair gépét

Written by

Keddre a magyar kormány is reagált arra, hogy vasárnap a Ryanair Athén – Vilnius járatát egy fehérorosz katonai repülővel Minszkbe parancsolták, ahol az utasok közül letartóztatták Roman Prataszevicset, ismert fehérorosz ellenzéki újságírót és orosz állampolgárságú barátnőjét.

Miután az EU tagállamai döntöttek arról, hogy megszüntetik a légi közlekedést Fehéroroszország és Európa között, Szijjártó Péter Dublinban azt mondta, „elfogadhatatlan egy polgári forgalomban részt vevő repülőgép földre kényszerítése mindenfajta indok nélkül. Főleg úgy, hogy az a repülőgép két európai uniós ország, két európai uniós város között repült. Elfogadhatatlan és visszautasítandó mindaz, amit a belarusz hatóságok tettek. Én örülök annak, hogy az Európai Unió végre gyorsan, határozottan, kellő eréllyel és egységesen lépett fel ebben a kérdésben. Örülünk annak, hogy gyorsan sikerült megállapodni a válaszintézkedésekről. És azokat mi teljes egészében támogattuk és támogatjuk is természetesen”.

A külügyminiszter az ellenzéki újságírókat az interjúban külön nem említette.

Tavaly nyáron a magyar kormány sokáig meg sem szólalt, miközben Fehéroroszországban a rendőrök verték a tüntetőket. A helyzeten nem könnyített, hogy Szijjártó Péter akkor Szíjj László NER-vállalkozó luxusjachtjáról igyekezett lekövetni az eseményeket. Akkor nem sikerült egyértelműen elítélni a korábban barátinak tekintett Lukasenka-rezsimet, szerényen csak annyit mondtak: a lengyel álláspontot támogatják.

444.hu/2021/05/25/mar-szijjarto-peter-is-elfogadhatatlannak-tartja-hogy-foldre-kenyszeritettek-feheroroszorszagban-a-ryanair-gepet?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?