febr 23, 2021
9 Views
0 0

Magyarország figyelmeztetést kapott – a nap hírei

Written by

Egy nap alatt újabb 1628 embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést Magyarországon. Meghalt 103 többségében idős, krónikus beteg. 4582 embert ápolnak kórházban. Az aktív fertőzöttek száma megközelíti a 82 ezret. A járvány kezdete óta már több mint 407 ezren kapták el a vírust, a halálos áldozatok száma 14 450-re nőtt. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a harmadik hullámban bizonyos mértékig súlyosabban zajlik a megbetegedés, emelkedik a kórházban ápolták száma is.

Csak a koronavírus ellen beoltottak számának emelkedése esetén javasolja a korlátozások enyhítését az Egészségügyi Tudományos Tanács. A testület elnökségével folytatott egyeztetés után a kormányfő elmondta a szakemberek a járvány harmadik hullámának felfutó szakasza miatt óvatosságra intettek, és hangsúlyozták: mindent meg kell tenni, hogy minél többen beoltassák magukat.

Eddig több mint 457 ezren kaptak Magyarországon koronavírus elleni védőoltást, 207 ezren már a második dózist is – közölte az országos oltási munkacsoport vezetője. György István az Operatív Törzs tájékoztatóján elmondta: a héten összesen 368 ezer ember beoltására lesz lehetőség.

A koronavírus új variánsai ellen hatékony oltóanyagok uniós engedélyezési eljárásának felgyorsítását javasolja az Európai Bizottság. Brüsszel közös megközelítést is javasol majd a kórokozó új variánsainak gyors azonosításáért.

Túlzottan szigorúnak tartja egyes uniós tagállamok, köztük Magyarország utazási korlátozásait az Európai Bizottság. Brüsszel hivatalos figyelmeztetést küldött a belga, a dán, a finn, a német, a svéd és a magyar kormánynak, mert álláspontja szerint az intézkedéseik alááshatják a szabad mozgás jogát és megzavarhatják az ellátási láncokat.

A Magyar Orvosi Kamara szerint nem elfogadható az ügyelet rendes munkaidőnél alacsonyabb díjazása, valamint, ha a pihenőnap miatt az ügyelet jövedelemvesztéssel jár. A köztestület elnöksége azt kérte az országos kórház-főigazgatótól, hogy Jenei Zoltán saját hatáskörben döntsön a minimálisan adható ügyeleti díjak megemeléséről és a pihenőidő anyagi elismeréséről, még az új jogviszony szerződések aláírása előtt.

Eredményesek voltak a tárgyalások, így nem lesz fennakadás a debreceni baleseti sebészeti ellátásban – közölte az egyetem sajtószolgálata. A traumatológiai és kézsebészeti osztály szakorvosai előzőleg nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyhoz szükséges munkaszerződésüket, mert az nem tartalmazta egyebek között az eddigi bérkiegészítéseket.

Nem változtatott a jegybanki alapkamaton mai (kedd) ülésén a nemzeti bank Monetáris Tanácsa. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A testület legutóbb tavaly júliusban változtatott a monetáris kondíciókon, akkor 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amely továbbra is 6 tized százalék.

Konzultációt indít az MSZP az uniós újjáépítési források felhasználásáról. Ujhelyi István, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője közölte: Magyarországnak több mint 5 ezer milliárd forint támogatás jut, amelyet szigorú feltételekkel, célhoz kötötten lehet felhasználni, és arról a kormánynak társadalmi vitát kellene kezdeményezni.

Alaptörvény-módosítást kezdeményezett a Jobbik annak érdekében, hogy mindenki számára elérhetővé váljon a megfizethető lakhatás. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szükségesnek nevezte, hogy – számos európai országhoz hasonlóan – a mindenkori kormány legyen köteles olyan lakáspolitikát folytatni, hogy egy átlagos keresetű polgár belátható időn belül megfizethető árú lakhatáshoz juthasson.

Megalakult a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület. Ürge-Vorsatz Diana alelnök az InfoRádióban a grémium céljának nevezte, hogy hitelesen és tudományosan tárja a döntéshozók elé a klímaváltozással összefüggő megoldási javaslatokat.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint a járvány miatt bevezetett korlátozások világszerte felgyorsították a demokrácia erózióját. Josep Borrell az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának online ülésén aggodalmát fejezte ki az újságírókat sújtó cenzúra, a tájékoztatás hatalom általi manipulálás, a békés tüntetések szétverése, az aktivisták elleni hatósági akciók és a nők jogainak korlátozása miatt.

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?