okt 16, 2020
2 Views
0 0

Magyar hősök: Horváth Mihály – szerb szomszédok megmentője

Written by

Magyarország déli vármegyéit 1918 őszén megszállta a szerb királyi hadsereg. A megszállást követő „pacifikálás” időszakában számos halállal végződő eset mutatta, hogy a nemzetiségek nem sok jóra számíthatnak a szerb uralomtól.

Ebben a világban nőtt fel az 1910. október 15-én született Horváth Mihály. Hat fiú- és négy lánytestvérével nélkülözések közepette nevelkedett Alsókabolon, az Újvidéktől nem messze fekvő Duna menti községben. A falu lakosságát túlnyomórészt szerbek alkották, csakúgy, mint a vele összenőtt ikerfaluban, Felsőkabolon, valamint a Duna és a Tisza összefolyásának háromszögében található Sajkásvidék többi településén.

Az asztalosnak tanult Horváth mestervizsgáját követően egy falubeli szerb férfivel közösen nyitott műhelyt. 1939 elején megházasodott, házasságából két gyermek született.

A békés családi élet azonban rövid ideig tartott. 1941 márciusának végén a tengelyhatalmak megszállták az országot, majd miután Jugoszlávia formálisan is szétesett, a Magyar Királyi Honvédség megindult, hogy visszafoglalja a Muravidéket, Dél-Baranyát és a Bácskát.

Alsó- és Felsőkabolon a bevonulás után nem történtek atrocitások, nem utolsósorban az újonnan kinevezett két bírónak köszönhetően. Molnár Andor Alsókabolon lett bíró, Horváth Mihály (ahogy szerb barátai nevezték, Miskela) pedig Felsőkabolon. A visszacsatolt területek további részein azonban nem mindenhol honolt béke. Amellett, hogy az első világháborút követően a térségbe telepített dobrovoljácokat (első világháborús „önkénteseket”) és családjaikat a magyar hatóságok Szerbiába telepítették vagy internálták, 1941 novemberében a Sajkásvidéken megalakult az első jelentősebb kommunista partizáncsoport.

1942. január 4-én egy Zsablya környéki tanyán felfedezett partizánközpont felszámolása közben a határvadászokkal megerősített csendőrség és a partizánok között komoly tűzpárbaj bontakozott ki. Az V. hadtest parancsnoka, Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy jelentései alapján Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök utasítást adott a Sajkásvidék átkutatására. Január 6-án megkezdődött a Sajkásvidék tervszerű átfésülése, és ezzel együtt a tömeges kivégzések is, amelyek Újvidékre is kiterjedtek. A több héten át tartó razzia során a hivatalos magyar adatok szerint a Sajkásvidéken kétezer, Újvidék városában pedig ezerháromszáz fő, köztük számos civil vesztette életét a kivégzések és embertelenségek folytán.

Amikor Alsó- és Felsőkabolon megjelent a razzia helyszíni végrehajtását végző különítmény, annak parancsnoka tanácskozásra hívta a két község csendőrőrsének vezetőjét és a két bírót. Közölte velük, hogy a falut átkutatják, majd egy előre összeállított névsor alapján kétszáz helybeli szerbet likvidálnak. A két bírót felszólították, hogy nézzék át a listát. Horváth és bírótársa kijelentette: nincs olyan, akit ki kellene végezni, mindannyian törvénytisztelő és becsületes emberek. A csendőr őrmester hozzátette, hogy nincsenek partizánok és csetnikek egyik faluban sem. A razziára kiszállt különítmény parancsnoka erről írásban kért jelentést, a két bírónak pedig nyilatkozatot kellett tenniük, amely szerint életükkel és vagyonukkal kezeskednek azért, hogy a falvakban nincsenek veszélyes egyének. A parancsnok emellett kiadta, hogy fogalmazzanak meg egy hasonló nyilatkozatot, és azt minél több kaboli magyarral írassák alá. Másnap az aláírásokkal együtt a szerb nagygazdáktól gyűjtött pénzt is átadták a különítmény parancsnokának, aki ezt követően távozott a faluból.

1944 őszén Tito és a jugoszláv partizánmozgalom egyszer s mindenkorra rendet akart tenni a délvidéki magyarok kérdésében. Az intézkedések hamarosan elérték Alsó- és Felsőkabolt is. Horváth (akinek családja Budapesten keresztül már korábban a Balatonhoz menekült) el akarta hagyni a falut, de szerb barátai meggyőzték: megvédik, maradjon. A vatanje mađari (magyarvadászat) október 25-től november 1-jéig tartott. Napjainkig harminchárom kaboli áldozatot – köztük három szerbet – sikerült azonosítani. A foglyokat ütötték-verték, majd a Duna partjáról a folyóba lőtték őket. Molnár Andort meggyilkolták. Első éjszaka Horváth is a célpontok között volt, de szerb barátai és a szomszédok elállták a fegyveresek útját. Bár másnap Újvidékre menekítették át, az OZNA nyilvántartásába szökésben lévő személyként került be, és végül 1945. április 1-jén letartóztatták.

Először öt év börtönre ítélték, majd a fellebbezést követően tizennégy évre, de furcsa módon egy harmadik ítélet is született, amelyben már húszévnyi börtönbüntetés állt. Egy hazaküldött levelében még ezt írta: „Itt volt nálam a kaboli Pera Repić, ő most katonai parancsnok, és ahogy mondta, ő veszi át az esetemet. Azt mondta, hogy ő úgy gondolja, hogy nem végeznek ki, csak ez nagyon nehezen fog menni, és sok munkával jár.” A remények sajnos hiábavalónak bizonyultak, Horváthot ugyanis 1945. október 18-án meggyilkolták.

A család 1954-ben (!) kérelmezte, hogy adjanak egy bizonylatot arról, mi történt a családfővel, akit csak 1955-ben nyilvánítottak holttá. A szerb szomszédait megmentő községi bírót végül fia, Horváth M. Orbán kezdeményezésére 2011-ben rehabilitálta az újvidéki bíróság.

Írta: Máthé Áron

További részletek az életpályát bemutató kötetről itt olvashatók.

A sorozat eddig megjelent részeit itt találja meg.

Irodalom

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?