máj 5, 2021
15 Views
0 0

Ma írják a történelem-érettségit

Written by

A magyar és a matematika után ma reggel a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák, amelyeket az első két napon alkalmazott szigorú járványügyi intézkedések betartása mellett rendeznek országszerte. Az MTI szerint

történelemből középszinten mintegy 66 ezer, emelt szinten pedig 8 ezer diák érettségizik szerdán.

A középszintű írásbeli 180 percig tart ebből a tantárgyból is. A diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges, kifejtendő feladatokból áll.

A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják.

Az összes feladat csaknem fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

Segédeszközként a vizsgázók az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlaszt használhatják, ezt a diákoknak kell magukkal vinniük. Vizsgacsoportonként legalább három helyesírási szótárt az iskola biztosít.

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, a középszintűhöz hasonlóan.

A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.

A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok angolból tesznek írásbelit érettségit.
 

alfahir.hu/2021/05/05/tortenelem_erettsegi_oktatas

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?