márc 29, 2021
8 Views
0 0

Lezuhant a misztikus mágnás, aki Prágától Pekingig szárnyalt

Written by

Misztikus volt az élete, kísérteties a halála is annak az 1964-ben Prágában született üzletembernek, akinek egész pályafutását legendák kísérték. Petr Kellner a semmiből tűnt föl a kelet-közép-európai üzleti élet égboltján, hogy meglehetősen „vadnyugatias” pályafutása most szombaton a vad Nyugaton érjen véget.

A leggazdagabb cseh (sőt kelet-közép-európai) vállalkozó közgazdasági diplomával a zsebében közvetlenül a rendszerváltás után lépett be a tőke és munka, de kivált a tőke világába. Első munkahelyén, egy irodai termékeket, főleg Ricoh fénymásoló masinákat forgalmazó cégnél még nem élhette ki kimagasló tehetségét, ám az „új világ” új lehetőségeket kínált neki.

Számottevő magánvagyon híján a kuponos privatizáció sajátos módszertana tette lehetővé, hogy a „kopírozó memóriájú” fiatalember sziporkázó ötletei révén hamarost a magánvállalkozások csúcssikereinek egyikét mutassa be. Úgy mondják, hogy szemben a régió jó pár másik magánosítást hirdető kormányzatával, a cseh kabinet nem a pénzbeszedésre, hanem a magánszektor mielőbbi föltámasztására törekedett. A „bársonyos forradalom” követői igyekeztek a gazdasági átalakítást is a lehető legsimább anyagból szabni. A prágai programnak a lényege abban rejlett, hogy az érdeklődők az államtól térítésmentesen vagyonjegyeket (voucher) kaptak, amelyeket vagy vállalati részvényekre válthattak (ez volt a privatizáció ottani lényege), vagy befektetőknél értékesíthettek, nyilván azok nem kis hasznára.

MTI / EPA

Több sem kellett a vállalkozó kedvű fiatalembernek. Korábbi komáival már 1991-ben, Teplicében belevágott egy befektetési társaság létrehozásába. Ez lett később az egész régióban híressé lett Első Privatizációs Alap (PPF), a 400 hirtelenjében alakult hasonló cégből kiemelkedő négy nagy egyike. Vállalkozásuk olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy alig öt évvel később már Hollandiában bejegyzett holdingként működtek.

Újabb négy-öt év múltán mert még nagyobbat álmodni: 20 százalékos részesedést szerzett a Česká pojišt’ovná biztosítási társaságban és folyamatosan átvette annak irányítását. Ahogy gyarapodott a birodalma, úgy vált mind szárnyalóbbá Kellner fantáziája. Eredményes tranzakciói révén olyan vagyonra – és befolyásra –tett szert, hogy lépésenként fölvásárolta a kuponos privatizációban részt vett társait-riválisait, így ő lett a PPF csoport egyeduralkodója.

Első külföldi föllépése még az új szomszédba, a Csehszlovákiából kiszakadt keleti kistestvérhez vezette. De a PPF-csoport később folyamatosan terjeszkedve, 2018 nyarán fölvásárolta a Telenor magyarországi leányvállalatait, folytatta hódító útját Szerbiába, Montenegróba és Bulgáriába is. Minthogy igyekezett a háttérből mozgatni a szálakat, arra törekedett, hogy rendezett kapcsolatokat tartson fönn a legkülönbözőbb kormányzatokkal. Az általa megszerzett Telenor Magyarország tulajdonrészéből annak 25 százalékát például már a nagybevásárlás után alig egy évvel eladta az állami Antenna Hungáriának.

Ám a gondos gazda mindvégig rajta tartotta szemét a „jószágon”. Ismerői szerint minden üzleti tervről és a csaknem 158 ezer alkalmazott tevékenységéről még a cégvezetői is mindig közvetlenül neki számoltak be.

Időközben ugyanis a prágai központú PPF már három földrész több mint két tucatnyi országában terpeszkedő óriásvállalattá nőtte ki magát, élén a részvények csaknem teljes egészét ellenőrző alapítóval. Kellner a többségi tulajdonosa a lakossági fogyasztási kölcsönöket nyújtó Home Credit csoportnak, amely Oroszország után még Kínában is sikeresen megvetette a lábát! Nagy kérdés, hogy a közelmúltban erősen lehűlő cseh-kínai kapcsolatrendszert hogyan sikerül majd a cégnek átvészelnie.

Kellner csakugyan igyekezett még több lábon állni. És bár távol tartotta magát a sajtónyilvánosságtól, a háttérből éreztette odahatását a cseh Nova, majd a szlovák Markiza tévékben. Mellettük a PPF a Central European Media Entreprises csoport révén további televíziókban, az O2 mobilszolgáltató, az Air Bank vagy éppen a Skoda Transportation szolgáltató vállalkozás révén is folyvást gyarapította aktívumait. Az Assicurazioni Generalival kötött szerződés révén közös biztosító társaságuk Kelet-Közép-Európa tucatnyi országában (sőt Kazahsztánban) is aktív volt. Maga Kellner is beült az igazgatótanácsba, majd részesedését 2014-ben – természetesen busás haszonnal – nagyvonalúan újra eladta a Generalinak, potom 2,5 milliárd euróért. Arra azért ügyelt, hogy jó 2 százaléknyi részvény a tulajdonában maradjon.

Nem véletlen, hogy Petr Kellner az amerikai Forbes magazin dollármilliárdosokat összegző listáinak jó másfél évtizede sztenderd szereplője. Vagyonát – most már személyes hagyatékát – jelenleg 17,5 milliárd dollárra becsülik.

Miközben cégbirodalma megörökléséről spekulálnak, nem véletlen, hogy a prágai tőzsde is érzékenyen reagált a mágikus milliárdos váratlan halálhírére.

A hatékonyság megszállottjaként a multimilliárdos takarékosan bánt az idejével, hogy abból több jusson családjának – második nejének, Renátának és négy közös gyermeküknek. Ennek tulajdonítják, hogy nem egy magánrepülőgépet is vásárolt. A cseh sajtóban már-már a hangsebességnél gyorsabb ütemben terjedt, amikor 2010-ben például „üzleti célra” vett magának egy Boeing 737-700 Business jet-et. A mindig háttérbe húzódó mágnás persze igyekezett minden szálat a kezében tartani. Amikor például kitudódott, hogy az orosz és kínai kapcsolatokat a prágai kormánytól eltérően, szívén viselő Miloš Zeman elnöknek sietős lett a programja, Kellner „gyorssegélyként” azonnal odaadta neki a magánrepülőgépét…

Ha mégis odafigyelt némi publicitásra, netán lelkiismeretének ápolására, a kétezres évek elejétől igyekezett jótékonysági tevékenységgel kitűnni, a főleg felesége irányította alapítványuk révén. Ez főként hátrányos helyzetű fiatalok oktatására irányult, a bentlakásos elemi oktatástól és később az egyéni egyetemi ösztöndíjak juttatásáig terjedt.

Petr Kellner eközben viszonylag elvonultan élt a Prága közelében megbúvó Podkozí melletti terjedelmes nagybirtokán, de ritka szabadidejét szívesen töltötte számos más országban meglévő birtokain. A hegyormok közti síelés mellett a labdarúgást emlegették hobbijaként, fölemlegették, hogy fölmerült benne: netán megvásárolhatná mágnás barátjától, Roman Abramovicstól a Chelsea angol sztárcsapatot. Tény, hogy állandó helye van a londoni stadion exkluzív lelátórészében. Amikor egy vágyálmokat szövögető riportertanonc fölvetette, hol készíthetne interjút a Nagy Emberrel, némi gúnnyal azt tanácsolták neki: táborozzon le a londoni kékek stadionjánál, de hosszabb távra se tervezzen egyéb programot…

A helikopteres síelés a szupergazdagok sportja, akik kedvenc helyszíneiken (ilyen volt Kellnernek az alaszkai gleccserek világa) csak légi úton megközelíthető csúcsokról száguldanak a mélybe. A bátrak világa, kockázatokkal teli. Petr Kellner sohasem riadt vissza a rizikók vállalásától. Alig 30 évig tartó szárnyalását égig érő sikerek kísérték, egészen a mostani végzetes kalandjáig.

24.hu/kulfold/2021/03/29/petr-kellner-meghalt-praga-gazdagsag/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?