máj 27, 2021
7 Views
0 0

Lemondott a szlovén igazságügyi miniszter, mert a miniszterelnöknek nem tetszett, ahogy az Európai Ügyészségbe ügyészeket jelölnek

Written by

Lemondott Lilijana Kozlovic szlovén igazságügyi miniszter, miután a kabinet csütörtökön megsemmisítette a luxemburgi székhelyű Európai Ügyészségbe (EPPO) delegált szlovén ügyészek kinevezési eljárását, és új pályázat kiírását kezdeményezte – közölte a helyi sajtó. A hírt később a tárca is megerősítette.

Az EPPO-ba, amely június elsején kezdi meg működését, és amelyben 23 tagország vesz részt, Ljubljana két ügyészt delegálhat.

A hatályos jogi eljárás szerint a szlovén ügyészi tanács több mint egy hónappal ezelőtt Matej Ostirát és Tanja Frank Elert javasolta erre a posztra. A kormány azonban nem vette napirendre az ügyet, mert Janez Jansa kormányfő elégedetlen volt azzal, hogy a kabinetnek csak tudomásul kell vennie az eljárás befejeződését, és továbbítania a két nevet Brüsszelnek – írták a lapok.

Drago Sketa főügyész szerdán a sajtónak úgy nyilatkozott: amennyiben a kormány megsemmisíti az európai delegált ügyészek kinevezésének már befejezett eljárását, azzal beavatkozik a független államügyészség munkájába és autonómiájába, ami ellentétes az alkotmánnyal és a törvényekkel.

Kozlovic lemondó levelében csütörtökön azt írta: az eljárás megsemmisítésének nem voltak szakmai okai.

Mint azt már többször is hangsúlyoztam, az igazságügyi minisztérium a törvénynek és az Európai Unió Tanácsa rendeletének megfelelően bonyolította le az eljárást

– írta. Az Európai Bizottság már többször figyelmeztette a szlovén kormányt, hogy késik az ügyészek kinevezésével. Az ellenzéki parlamenti pártok szerint Jansa azért ellenzi a két ügyész delegálását a testületbe, mert mindkettő rész vett azokban az eljárásokban, amelyekben a kormányfő korábban gyanúsított vagy vádlott volt.

Az EB által létrehozott EPPO feladata az lesz, hogy nyomozzon és vádat emeljen az uniós költségvetés ellen elkövetett csalásokkal és más, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel vagy a határokon átnyúló áfacsalásokkal kapcsolatban.

(MTI)

24.hu/kulfold/2021/05/27/jansa-szlovenia-igazsagugy-lemondas/

Komment írása

Article Tags:
· ·
Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?