máj 9, 2021
21 Views
0 0

Lehet ma emlékművet állítani a koronavírusnak?

Written by

Mélyi József művészettörténész írása

A koronavírus-járvány története olyan hosszúra nyúlik, hogy már alig tudjuk felidézni, milyen volt kezdetben például a közös taps gesztusa. Nehezen képzeljük el, milyen volt a maszk nélküli élet, és hogy volt olyan idő, amikor senki nem foglalkozott volna azzal, hogy a Mikszáth téren felállított, „Covid-mondatokat” tartalmazó Közösségi emlékháló vajon érintésre maga is terjeszthet-e vírust. 

Közösségi emlékháló, Mikszáth térFotó: urfip/444.hu

Kezdettől fogva világos volt, hogy a járványhoz kapcsolódva egyszer monumentális emlékművek készülnek majd.

A több mint egy éve tartó pandémia alatt a világ számos pontján kezdeményezték köztéri alkotások létrehozását, sok helyen már 2020-ban is pályázatokon kiválasztott műveket állítottak fel ideiglenesen vagy véglegesen. Nagyon is érthetőnek tűnik az a nyomás, amely ebben a témakörben kikényszeríti a köztéri jelek, emlékeztetők, műalkotások szinte azonnali létrejöttét. A járvány eddigi ideje alatt a Föld lakosságának jelentős része kizárólag az interneten, táblázatokon és diagramokon, számokba fojtva követte az áldozatok számának alakulását, miközben a statisztikák mögött eltűntek az emberi sorsok. A részvétet, a gyászt virtuálisan legfeljebb szomorú emotikonokkal lehetett kifejezni, az együttérzést pedig nem az ölelés, hanem csak annak hangulatjele érzékelteti. Mindeközben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem pusztán egyéni bajok soráról, hanem közösségi betegségről van szó – az egyéni és a kollektív emlékezet egyre szorosabban összekapcsolódik. Emellett a karanténok során szemünk elől szinte teljesen eltűnt a valóságos köztér; most pedig az oltások következtében a jövőképekben megjelent a remény, hogy lassan visszatérhetünk majd az emlékeztetés korábbi mintázataihoz. 

Az elmúlt évben a világ minden táján a Covid témáját különböző módokon megközelítő köztéri alkotások jöttek létre, köztük emlékművek, illetve nagyobb számban emlékműtervek. (Fontos rögzíteni a különbséget: nem minden köztéri művészeti alkotás emlékmű, bár minden mű rendelkezhet emlékeztető funkcióval.) Kezdetben mindenütt a maszkok játszották a főszerepet: szinte a világ valamennyi nagyvárosában a régi emlékművek figuráinak arcára helyezték rá ismert vagy ismeretlen kezek a hirtelen kötelezővé vált ruhadarabot. Aztán jöttek a másféle rekvizitumok: Németországban már 2020 áprilisában megjelentek Dennis Meseg piros-fehér kordonszalagokba göngyölt kirakatbábui – nálunk ugyanez a „rezgőszalag” (németül: Flatterband) az év második felétől már az SZFE ellenállásának jelképe lett. 

Madridban már 2020 májusában felavatták az áldozatok emléke előtt tisztelgő, maradandó emlékművet. A közlekedési csomópontban elhelyezett örökláng mellett ez a szöveg látható: „Szívünkben lángotok sohasem alszik ki”. 2020 júniusában Rigában, a Lett Nemzeti Művészeti Múzeum előtt állították fel Aigars Bikše alkotását, a Coviddal küzdő – karjait széttáró, szemét az ég felé emelő – orvos hatméteres szobrát, amelyet akkoriban Lettországban sokan tartottak méltatlan megemlékezési formának.

Fotó: Facebook/Aigars Bikše

Uruguay fővárosában, Montevideóban szintén 2020-ban keletkezett 

a remény és az emlékezés nagyszabású jeleként 

kialakítandó emlékmű elképzelése. A Gómez Platero építésziroda által tervezett absztrakt emlékmű egyszerre kívánja megőrizni az áldozatok emlékét, illetve elhelyezésével is utalni arra, hogy az ember nem tekintheti magát az ökoszisztéma középpontjának (ennek a gondolatnak némiképp ellentmond a mű hatalmas mérete). Ausztriában többek között Salzburgban állítottak szobrot – Emmerich Weissenberger fából készült, ötméteres lemniszkátáját szintén a remény jelének nevezik. 

A montevideói emlékmű terveFotó: Gómez Platero

Stájerországtól Los Angelesig a világ számos pontján kötötték össze pályázatok formájában a megbízás és nyilvános bemutatkozás nélkül maradt művészek megsegítését és a lelki sebek begyógyítására szolgáló műalkotások létrehozását. Az Egyesült Államokban 2020 őszétől kezdve spontán módon és intézményes keretek között többféle formában jöttek létre köztéri emlékművek: performatív emlékeztető alkotások mellett sok helyen világítottak ki városrészeket vagy egyes épületeket; Washingtonban üres fekete székek sokaságából, majd az áldozatokra utaló fehér zászlók tömegéből (Suzanne Brennan Firstenberg műve) jött létre ideiglenes köztéri monumentum. Az eddigi legnagyobb médiavisszhangot kiváltó emlékmű 2021 márciusának végén kezdett formálódni Londonban. A Nemzeti Covid Emlékfal több száz méteren át húzódik a Temze partján a Westminster-palotával szemben, a Szent Tamás kórház mellett. A falra önkéntesek festették fel vörös és rózsaszín szívek ezreit, az elképzelések szerint egyet-egyet a járvány körülbelül 150.000 nagy-britanniai áldozatának. A kollektív alkotás az áldozatok emlékezete vonatkozásában az első világháború áldozatainak emléket állító 2014-es mű, a Tower falánál elhelyezett 888.246 vörös porcelán pipacs (Paul Cummins és Tom Piper műve) hagyományát követi. 

Nemzeti Covid Emlékfal, LondonFotó: TOLGA AKMEN/AFP

Az elmúlt egy év során tehát valóban a legkülönbözőbb típusú köztéri alkotások jöttek létre, a kavicsokból összeállított művektől – amelyek Franciaországban és Olaszországban ugyanúgy megtalálhatók, mint a Margitszigeten – az emlékkerteken át az internetes köztér számtalan különféle emlékhelyéig; 

közösségi alkotások és egyéni művek. Leggyakrabban efemer installációk készültek, miközben a politikusok közül sokan tettek már ígéretet a pandémia után méltó emlékművek felállítására. A járvány emlékművei ebben a tekintetben egy régi hagyományhoz is illeszthetők: a Közép-Európában elsősorban a XVII. század végén elterjedt pestisoszlopok (a barokk kor első nagyobb alkotását a bécsi Grabenen állították fel 1679-ben) a járványok idején tett fogadalomhoz kapcsolódtak. A Szentháromságot, Szűz Máriát vagy különböző pestisszenteket megjelenítő alkotások egyszerre szolgálták a járványok elleni védekezést, s jelezték a pandémia megszűnése miatt érzett hálát. 

2016 karácsonya, háttérben a grabeni pestisoszlopFotó: GEORG HOCHMUTH/APA-PictureDesk via AFP

A mai emlékművek spirituális gyökereik tekintetében nem sokban különböznek a barokk oszlopoktól; gyakran megjelenik bennük a részvét, az együttérzés, a remény, a szolidaritás. Mai, profán korunkban azonban általában nem az Úrnak adott hála és a kegyelem áll a középpontban, s nem is a fájdalomenyhítők vagy a megszabadítók irányában kinyilvánított köszönet. Ha a most formálódó Covid-emlékművek előtt álló tartalmi lehetőségeket mérlegeljük, valójában három nagyobb irányt vázolhatunk fel. 

  • Az első az intés a jövőnek, ami egyben a világjárvány felejtése elleni gesztust is jelenthet, 
  • a második a tisztelgés a megmentők előtt, 
  • a harmadik pedig az áldozatok emlékére állított alkotás. 

Valamennyi elképzelt típussal kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon milyen szempontból különleges a koronavírus-járvány emlékezete? Miért nem készül hasonló módon mindenütt a súlyos világbetegségekkel, például a rákkal kapcsolatos köztéri alkotás? (S hogyan jött létre az AIDS néhány jelentős emlékműve?) A járványnak melyek azok az aspektusai, amelyeket kitakarunk és nem akarunk köztéren látni? (Nem is olyan régen vált világszerte tudatossá, hogy a spanyolnátha száz évvel ezelőtti áldozatainak tulajdonképpen alig létezik emlékműve.) Mennyiben lehet bronzba öntött figurákban vagy absztrakt módon megjeleníteni a szenvedést, miközben a járvány idején a világ sok területén – így hazánkban is – a szenvedés képei alig juthattak el a nyilvánossághoz? Lehet-e már azelőtt emlékművet állítani a járványnak, hogy az véget érne, és tisztában lennénk a léptékével? 

A járvány csehországi áldozataira emlékeztető festett keresztek a prágai Óvárosi téren, 2021. március 22-én.Fotó: MICHAL CIZEK/AFP

A sok-sok nyitott kérdés mellett érdemes két témakörre irányítani a figyelmet. Az egyik az emlékművekkel kapcsolatos általános jelenség, amely a köztér fogalmának változásával, a virtuális és valóságos közterek kölcsönhatását, sőt összenövését foglalja magában. Az internetről a valóságos köztérben bármikor előhívható információk, az emlékművekről a helyszínen készült fotók vagy mozgóképek cirkulálása a közösségi médiumokban, s visszahatásuk a városmarketing szempontjait szem előtt tartó szoborállításokra olyan jellemzők, amelyek a jelenlegi és jövőbeli Covid-emlékművekre is vonatkozhatnak. E tendencia részeként az internetes emlékeztetők nyelvezete, képi világa akadálytalanul csatornázódik át a városi köztérbe – ennek egyik legfontosabb lenyomata például a szív-jelek, s ezzel együtt a szirupos giccs elburjánzása. Kérdés, hogy ezek a jelek, amelyek aktuálisan esetleg kifejezik (vagy pótolják) egy-egy közösség érzéseit, mennyire tartalmaznak a jövőnek szánt, hosszú távon fennmaradó üzeneteket? Az áldozatok számának tárgyakba, jelekbe öntése, az emlékművek interaktivitása inkább az efemer emlékeztetők sajátja, s nehezen elképzelhető, hogy az ilyen jellegű művek folyamatosan kérdéseket tegyenek fel a mindenkori jövőnek. Ezzel párhuzamosan merülhet fel, hogy egy-egy emlékművel egy közösség inkább lezárni, elfedni szeretné-e a múltat: ha már áll az emlékeztető, a társadalom letudta kötelezettségeit. 

A koronavírus áldozataira emlékeztető kövek a MargitszigetenFotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Mindezzel szorosan összefügg a megmentők és az áldozatok fogalmának körülhatárolása is. Vajon a köztéri emlékezetben mi rögzül inkább: 

megszabadulásunkat az ellenszerek feltalálóinak, az egészségügyi és szociális dolgozóknak, vagy a politikusoknak köszönhetjük-e? 

És vajon az áldozatok, akiknek sorsa sem a számuk, sem a nevük megjelenítésével nem tárul fel, milyen kontextusba kerülnek majd? Mihez közelítenek majd elkövetkező emlékműveink emlékeztető struktúrái? Az első világháborús emlékművekhez, amelyek közös gyászhelyet létesítettek azoknak a távolban elesett katonáknak, akiket nem lehetett otthonukban méltó módon eltemetni? Vagy Magyarországon inkább egy absztraktabb áldozati sorba illeszkednek majd; ennek középpontjában a balsors által régen tépett magyar nép áll, amely az elmúlt száz év nagy állami emlékművein mindig is a sorscsapások, Trianon, a náci, majd a szovjet megszállás áldozataként tűnt fel. A koronavírus ebben az esetben egy láncolat következő eleme lesz, amelynek jellemzője, hogy az áldozatiság mögött mindig eltűnik az egyéni és a kollektív felelősség kérdése. 

Méltó emlékművet a koronavírus-járvány áldozatainak akkor tudunk állítani, ha ezeket a kérdéseket közösen megvitattuk.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a
járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és
a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a
nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz
a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy
áll a járvány Magyarországon és a világban.

A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból,
infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette
a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk,
hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik
egészségét is.

444.hu/2021/05/09/lehet-ma-emlekmuvet-allitani-a-koronavirusnak

Komment írása

Article Categories:
444 · Vélemény
banner

Vélemény, hozzászólás?