ápr 13, 2021
14 Views
0 0

Leállítják a Johnson&Johnson vakcinájának használatát az Egyesült Államokban

Written by

Az Egyesült Államokban egyelőre szüneteltetik a Johnson&Johnson egydózisú, Janssen nevet viselő vakcinájának használatát, mert az oltás után két héten belül hat beoltott szervezetében is vérrög alakult ki, írja a New York Times. Mind a hat beoltott 18 és 48 év közötti nő volt. Egy közülük meghalt, egy pedig súlyos állapotban került kórházba.

Az USA-ban eddig közel hétmillió ember kapta meg a Johnson&Johnson egydózisú vakcináját, amiből kedden érkezett 28 800 adag Magyarországra is.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, illetve az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) szakemberei most közösen vizsgálják a vakcina és a vérrögök kialakulása közti összefüggéseket, illetve azt, hogy a továbbiakban engedélyezik-e vagy korlátozzák a Janssen használatát.

Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto via AFP

Korábban hasonló hírek érkeztek az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban is. Egy április 6-án megjelent interjúban Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője azt mondta, hogy az AstraZeneca vakcinája és a a ritka, de súlyos vérrögképződéses esetek között van összefüggés. Nem sokkal később az EMA már közleményben cáfolta ezt, hangsúlyozva, hogy a vizsgálat még tart és egyelőre nem született meg a végkövetkeztetés. 

Kapcsolódó

444.hu/2021/04/13/leallitjak-a-johnsonjohnson-vakcinajanak-hasznalatat-az-egyesult-allamokban

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?