nov 21, 2020
4 Views
0 0

Koronavírus-járvány: ingyenessé tette az parkolóházak éjszakai használatát a kormány

Written by

A november 23-án hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

(A legfrissebb hírek itt)

Havasi Bertalan arról is tájékoztatott, hogy a miniszterelnök kezdeményezése alapján született egy másik kormányhatározat is, eszerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között. A határozatban a kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől, és erről a döntésükről 48 órán belül tájékoztassák a lakosságot – közölte a sajtófőnök.

(Ez is érdekelheti: Szlávik: csak így lehet megakadályozni a járvány terjedését)

(MTI)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Lecsapott a Black Friday! Ezen a webshopon minden szuper olcsó lett (x)
Döbbenet: így hat a szmog az egészségünkre! (x)

www.blikk.hu/aktualis/politika/a-kormany-ingyenesse-tette-a-parkolohazak-ejszakai-hasznalatat/5z093vf

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?