jún 8, 2021
4 Views
0 0

Koronavírus: egyre több németországi térségből kezd eltűnni a kórokozó

Written by

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint az ország északi, tengerparti térségében a legjobb a járványhelyzet. Így például a több mint kétszázezer lakosú Elő-Pomeránia-Rügen járásban az utóbbi hét napon három ember szervezetében mutatták SARS-CoV-2-t, a nagyjából százezer fős Friesland járásban pedig egyetlen egy új fertőződést sem regisztráltak.

(A legfrissebb hírek itt)

Megállt a járvány az ország közepén fekvő, csaknem 140 ezer lakosú Goslar járásban is, ott szintén nem találtak új esetet az utóbbi hét napban.

A közigazgatás 412 nagy egysége – járás, város, nagyvárosi kerület – csaknem 60 százalékában, 239 közigazgatási egységben 5 és 25 között van az egy hét alatt regisztrált új fertőződések száma. Ötvennél több esetet csupán 19 helyi egészségügyi hivatal jelentett az RKI-nek az utóbbi hét napban, száznál több új fertőződést sehol nem regisztráltak.

Csökken a SARS-CoV-2 által okozott betegség (Covid-19) miatt az intenzív osztályokra nehezedő terhelés is. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) keddi összesítése szerint 1097 beteg szorul mesterséges lélegeztetésre, 25 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi 1476-nál.

A járványhelyzet javulása a SARS-CoV-2 terjedését lassító korlátozások és szezonális időjárási hatások mellett az oltási kampánynak tulajdonítható.

(Ez is érdekelheti: Koronavírus hírek Szlovéniából: ez történik járvány fronton a szomszédainknál)

Naponta átlagosan nagyjából 700 ezer – másodpercenként 8 – adag oltást adnak be Németországban. Legalább egy adagot a lakosság 46 százaléka – 38 245 152 ember – kapott keddig. Teljes oltással 21,9 százalék – 18 187 186 ember – rendelkezik.

Az utóbbi 24 órában 1204 SARS-Cov-2-fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem egyharmados csökkenés az egy héttel korábbi 1785-höz képest. Az új esetekkel együtt 2 930 852 ember szervezetében mutatták ki a vírust Németországban. A Covid-19-cel összefüggő halálesetek napi száma 140-re csökkent az egy héttel korábbi 153-ról. A járvány áldozatainak száma így 89 384-re emelkedett.

(MTI)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/kulfold/koronavirus-nemetorszag-korokozo-jarvany-covid-19/3fkr38p

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?