ápr 4, 2021
3 Views
0 0

Koronavírus: a negyedik hullámtól tart a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke

Written by

Öt szakszervezet (a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, illetve a Vegyipari Szakszervezet) szerint a második oltás után lenne a legbiztonságosabb a nyitás, mivel az első dózis nem nyújt akkora védelmet. Emellett a fertőződés számai is megugorhatnak, ami egy negyedik hullámhoz vezethet – írja az Index.

(A legfrissebb hírek itt)

Az alelnök közölte, hogy május első hetére visszatérhet a régi oktatási rendszer, ahol már az érettségi vizsgák is nyugodtan lemehetnek. Hozzátette, hogy az újraindulás akkor támogatható, ha a napi halálozások száma száz fő alá csökken.

A szakember elismerte, hogy mostani oktatás jelenlegi formája komoly kihívást jelent a szülők számára, hiszen a gondviselőnek az otthoni munka mellett felügyelni is kell a gyerekére. Jelen körülmények között április 19-én kinyithatnak az oktatási intézmények.

(Ez még érdekelheti: Koronavírus: a héten elkezdik beoltani a regisztrált pedagógusokat)

#ad-bank360::before {content: ‘hirdetés’; display: block; font-weight: 700; font-size: 12px; text-align: center; line-height: 26px; color:#acacac; background-color: #F5F5F5}
.szm {background-color: #F5F5F5;}
.szm p {margin: 5px; font-size: 1rem;}

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, a Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait!


EXTRA AJÁNLÓ
Lakásfelújítás: ezekkel a támogatásokkal lehet belevágni (x)
A Rossmann is készül a Glamour-napokra! Részletek az akciós újságban (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/negyedik-hullam-koronavirus-pedagogus-nyitas/2r5v7pw

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?