márc 29, 2021
3 Views
0 0

Koronavírus: a héten kiderül, mire jutott a WHO Kínában

Written by

Egy közvetítő faj feltételezhető szerepét hangsúlyozza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése, amely az új koronavírus (SARS-CoV-2) emberre való átterjedéséről szól – írja az MTI. Az AP hétfőn részleteket tett közzé a publikációból, a hírügynökség egy WHO-tagország Genfben állomásozó, magát megnevezni nem kívánó diplomatája révén jutott hozzá a tanulmányhoz.

A jelentést a napokban teszik közzé hivatalosan. A publikácóban a szakértők négy verziót mutatnak be a kialakulás lehetséges okaként, ezek közül kettőt, az élelemhez köthető terjedést és a vírus laboratóriumi eredetét felettébb valószínűtlennek nevezik. A kínai hatóságok korábban is határozottan tagadták azt az elméletet, mely szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki.

A WHO jelentése alapján a legvalószínűbb az a már korábban is ismert hipotézis, mely alapján a vírus denevérről egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre.

Ezt követi a denevérről emberre történő közvetlen átterjedés forgatókönyve, illetve az élelmiszerrel összefüggő fertőzés lehetősége. Bár a járvány későbbi szakaszában Peking többször azt közölte, hogy több állampolgár megbetegedése importált, mélyhűtött élelmiszerekkel hozható kapcsolatba, a friss eredmények alapján nem valószínű, hogy az ilyen fertőzések járvánnyá alakuljanak.

A Kínában vizsgálatot folytató WHO-delegáció egyik tagja korábban azt mondta, a denevérek és egyéb állatok közötti átadás dél-kínai farmokon történhetett.

Az AP leszögezi, hogy a tanulmány sok kérdést hagy megválaszolatlanul, de alaposan kifejti az eddigi kutatási eredményeket. A jelentés közzétételét már többször elhalasztották, és emiatt felmerült a kétely a kínai fél őszinteségét illetően.

Peter Embarek, a WHO munkatársa pénteken azt mondta, folyik a fordítómunka és az adatellenőrzés, az anyagot pedig vélhetően néhány napon belül nyilvánosságra hozzák. Embarek vezette azt a WHO-delegációt, amely januárban ellátogatott a járvány első ismert gócaként elhíresült közép-kínai Vuhanba, amelynek nagybani piacáról az első fertőzötteket jelentették.

A publikáció nagyrészt a Vuhanban végzett vizsgálatokon alapul, egyúttal leszögezi azt is: nem lehet teljes biztonsággal nyilatkozni a vuhani piac szerepéről a járvány kapcsán, sem arról, hogyan került a kórokozó a piacra.

24.hu/tudomany/2021/03/29/koronavirus-covid-19-eredete-vuhan-who-jelentes/

Komment írása

Article Tags:
· · · · ·
Article Categories:
24.hu · Tudomány
banner

Vélemény, hozzászólás?