márc 29, 2021
4 Views
0 0

Komoly kihívás elé állíthatja a munkaerőhiány az újranyitást a turizmusban

Written by

Az idei év első három hónapját is beleértve 90-95 százalékos visszaesés tapasztalható a szállodaiparban, miután tavaly november óta csak üzleti ügyben utazókat és oktatásra érkezőket lehet fogadni, mondta Flesch Tamás az InfoRádiónak. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról is beszélt, hogy a veszteséget százmilliárdokban kell mérni csak a szállodaiparban, a turizmusban tapasztalható kiesést pedig szinte felmérhetetlennek tartja.

Flesch úgy véli, az újranyitás egyik legnagyobb kihívása a munkaerőhiány lesz, mivel a turisztikai szektorban foglalkoztatottak mintegy fele lett kényszerű pályaelhagyó az elmúlt évben.

Az elnök úgy fogalmazott: „A legnagyobb probléma, ami most foglalkoztatja a turisztikai szektorban az maradtakat, az az, hogy miként lesz elegendő munkaerő, és hogy milyen áron lesz”.

A 400 ezer emberből nagyjából 200 ezer nem dolgozik momentán az ágazatban, az újranyitáskor pedig majd fokozatosan kell visszavenni a dolgozókat

– jelezte. A szállodaszövetség így azzal számol, hogy erős munkaerőhiány, és nem kizárt, hogy komoly drágulás is lesz, ami meg fogja nehezíteni az újranyitást, hiszen

már így is ki vannak véreztetve a szektor szereplői. Ha most többet kell majd fizetni, senki nem tudja, hogyan fogja megoldani.

24.hu/belfold/2021/03/29/koronavirus-turizmus-szallodaipar-ujranyitas/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?