márc 31, 2021
10 Views
0 0

Komoly hátrányból indulnak az idén érettségizők, kormányzati segítséget kérnek a gimnáziumi igazgatók

Written by

Fontolják meg, hogyan lehetne méltányos módon kompenzálni az idén érettségiző évfolyam hátrányát – ezt kérik a vezető magyar gimnáziumok igazgatói a kormánytól – írja az eduline.hu.

„A köznevelési intézmények csak azt követően nyissák meg újra kapuikat a jelenléti oktatás előtt – beleértve az érettségi vizsgákat is –, ha minden dolgozónk, aki igényelte, megkaphatta a Covid19 elleni védőoltást” – ezt kéri a neves magyarországi középiskolák vezetőit tömörítő Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma. Az aláírók között van többek között a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, a Szent István Gimnázium, a Városmajori Gimnázium igazgatója is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy beoltják a pedagógusokat, az óvodák és iskolák pedig legkorábban április 12-én vagy 19-én nyithatnak meg. Pénteken Orbán Viktor már csak az április 19-i nyitásról beszélt, egy kormányzati tájékoztatóból pedig az is kiderült, hogy a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók oltása április 1-jén kezdődik majd meg, és két körben zajlik majd.

„Jelentős tudásbeli hiányosságok”

A gimnáziumi igazgatók hozzáteszik: az elmúlt év komoly mentális terhelést jelentett a diákoknak, és „jelentős tudásbeli hiányosságok is mutatkozhatnak az idén érettségiző évfolyamnál”.

„Úgy látjuk, nem várható el tőlük, hogy a korábbi évfolyamok által felmutatott eredményeket érjék el az előttük álló megmérettetésen. Kérjük, hogy a döntéshozók – függetlenül attól, hogy a járványhelyzet egyáltalán lehetővé teszi-e a vizsgák részleges vagy teljes megszervezését – fontolják meg, hogy miként lehetne méltányos módon kompenzálni az idén rendes érettségi vizsgát tevő évfolyam hátrányát. Készséggel felajánljuk munkánkat és együtt-gondolkodásunkat abban, hogy kidolgozzunk erre egy részletes tervet” – olvasható közleményükben, amelyről elsőként a Telex számolt be.

Ahogy azt korábban megírtuk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelenleg azzal számol, hogy májusban és júniusban az írásbeli és a szóbeli érettségit is meg tudják majd tartani. Végzős középiskolások több petíciót indítottak a szóbelik törléséért, az egyiket már több mint húszezren ír

Forrás: eduline.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

szakszervezetek.hu/hirek/26018-komoly-hatranybol-indulnak-az-iden-erettsegizok-kormanyzati-segitseget-kernek-a-gimnaziumi-igazgatok

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Hírek · szakszervezetek.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?