máj 26, 2021
13 Views
0 0

Kóbor János 78 éves lett: így ünnepelt az Omega legendás frontembere

Written by

78 éves lett Kóbor János, az Omega frontembere!

(A legfrissebb hírek itt)

Az énekes a jeles napot szerette volna megünnepelni, de természetesen csak a járványügyi intézkedéseknek megfelelő módon, így végül öt naposra nyúlt a születésnapja:

Idén a nagy ünneplés elmaradt, de senkit nem akartunk kihagyni, ezért péntektől keddig szabálytisztelően, kevés vendéggel ünnepeltünk” – mesélte Kóbor, aki több turnusban fogadta az őket köszöntőket, de a leghálásabb persze feleségének és lányának volt.

Az énekes arról is beszámolt, élvezhetik-e idén az Omega-rajongók élőben a kedvenc slágereiket.

“Amikor kiderült, hogy idén elmarad a Sziget, akkor éreztem, tudtam, hogy valószínűleg Omega-szintű koncerttel sem számolhatunk, mert mi azért nagy létszámú bulikat szoktunk tartani” – vallotta be a legendás zenész, aki ugyanakkor bízik benne, egy év múlva már minden visszaáll a régi kerékvágásba.

“Abban viszont reménykedem, hogy jövőre, az együttes hatvanadik születésnapját már megünnepelhetjük egy hatalmas Aréna-koncerttel” – mondta Kóbor, hozzátéve: szívesen venné, ha mozifilm készülne az Omegáról, és a rockzene kezdeti időszakáról.

(Bors)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/kobor-janos-szuletesnap-unneples-enekes/893spjy

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?