ápr 7, 2021
3 Views
0 0

Kizárták az SZFE-t az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Szövetségéből

Written by

Kizárta tagságából a Színház- és Filmművészeti Egyetemet az Európa: Színházi Iskolák és Akadémiák Szövetsége, az E: UTSA – tudtuk meg a szövetség közleményéből. Indoklásuk szerint az SZFE tagságát azért szüntetik meg, mert az egyetemen 2020. szeptember 1-jével olyan vezetőségi változások léptek életbe, hogy az intézmény már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, amely felvételt nyert az E: UTSA tagságába.

Mint ismeretes, az SZFE-n tavaly kezdődött el az a modellváltás, amelynek részeként az egyetemet alapítványi fenntartásba helyezte, annak kuratóriumába az egyetem polgársága által nem elfogadott vezetőket ültetett, élén Vidnyánszky Attilával. A modellváltás és új vezetés hírére számos oktató felmondott még akkor, néhányan pedig pár héttel ezelőtt, az egyetem polgárai pedig egészen a novemberi kijárási korlátozások érvénybe lépéséig blokád alatt tartották az SZFE Vas utcai épületét, ahol a magyar színházi élet számos alkotója őrködött. Az épületet azóta elvették az SZFE-től, az egykori polgárok el is búcsúztatták, az új SZFE új campust kapott, ám számos diák passziváltatta tanulmányait, és, dacára a toborzókampánynak, a felvételizők száma is komolyan visszaesett. A régi SZFE hagyományait az egykori oktatókból megalakult Freeszfe Egyesületbe tervezik átmenteni.

24.hu/kultura/2021/04/07/szfe-e-utsa-europai-szinhazi-iskolak-akademiak-szovetsege-tagsag/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?