máj 26, 2021
13 Views
0 0

Kizárták a polgármestert az Egert irányító egyesület elnökségéből

Written by

„A jelenlévő tagok többsége úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai nincsenek összhangban az egyesület céljaival és értékrendjével. Konstruktív együttműködésére, az egyesület tagjaként, a továbbiakban is számítunk.” Ezzel az indokkal tették ki az Egert irányító egyesület elnökségéből Mirkóczki Ádám polgármestert, írja az Egri Ügyek.

A korábbi országgyűlési képviselőt 2019-ben választották polgármesterré az ellenzék közös jelöltjeként. Akkor még a Jobbikban politizált, míg tavaly nyáron ki nem lépett a pártból. A lap szerint többek közt azért orroltak meg Mirkóczkira, mert néhány hónapja azt nyilatkozta a Magyar Hangnak, hogy nem tekinti magát az ellenzék részének, hanem egyszerűen polgármesternek tartja magát. Amikor megkérdezték, legyen-e kormányváltás 2022-ben, azt mondta: „Bízom a magyarok kollektív bölcsességében, de én nem akarom a szekerét tolni egyik félnek sem, mert nem ez a dolgom.”



Fotó: Mirkóczki Ádám/Facebook/Beli Balazs

Később a kormánypárti Mandinernek adott interjújában arról beszélt: „Én nem úgy fogom fel, hogy a kormány szándékosan kivéreztetné a településeket, mert egyetértek azzal, hogy a védekezésből mindenkinek ki kell vennie a részét.”

Tavaly egy momentumos és egy független képviselő is kilépett a várost irányító frakcióból, mondván, Mirkóczki egyeztetés nélkül nevezett ki embereket a városházán, valamint az önkormányzati cégeknél és intézményeknél. Januárban a DK-s Berecz Mátyás távozott az alpolgármesteri posztról, majd azt mondta: Mirkóczki már nem az ellenzék szekerét tolja.

444.hu/2021/05/26/kizartak-a-polgarmestert-az-egert-iranyito-egyesulet-elnoksegebol?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?