okt 26, 2020
8 Views
0 0

Kitiltottak Ukrajnából két magyar diplomatát

Written by

Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott „agitáció” miatt – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel. A külügyi tárca vezetőjének szavai szerint az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára, akit név szerint nem említett, a másikról pedig nem árult el semmit. Hozzátette ugyanakkor, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan „beavatkoztak” Ukrajna belügyeibe a választás idején.

„Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját” – emelte ki Kuleba. A miniszter szerint nem lehet a helyzetet különbözőképpen értelmezni, az konkrét beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe.

„Nem lehet mindent csak a kollégám, Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésére redukálni. Ez általában a magyar politikáról szól. A mi álláspontunk nagyon egyszerű, tegnap értékeltük ezeket a cselekedeteket. Az, ahogyan a magyar kormány a választások előestéjén és a választások napján viselkedett, beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe” – szögezte le a miniszter.

Szijjártó: a bekéretés „nonszensz”

Nonszensznek nevezte a kijevi magyar nagykövetet hétfői bekéretését az ukrán külügyminisztériumba a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a közmédiának azt mondta, „nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával” kérették be az ukránok Íjgyártó Istvánt. Azt kérték számon, miért buzdították a magyarokat választási részvételre, miért buzdították őket arra, hogy támogassák a magyar jelölteket – tette hozzá.

Ha Ukrajna komolyan gondolja, hogy az Európai Unióval szorosabb együttműködésre törekszik és az európai integráció útjára kíván lépni, „akkor az ilyen bekéretéseket végre el kellene felejteniük” – közölte a miniszter.

Szijjártó Péter a vasárnapi választási eredményeket kommentálva azt mondta: gratulál a KMKSZ-nek és a kárpátaljai magyaroknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a KMKSZ erős frakcióval lesz jelen a kárpátaljai megyei tanácsban, így a magyarok véleménye megkerülhetetlen lesz a következő időszakban is Kárpátalja tekintetében.

A magyar kormány elkötelezett a mellett, hogy segítse, támogassa a kárpátaljai magyarokat. Készen áll az együttműködés folytatására a KMKSZ-szel. Folytatja a kárpátaljai gazdaságfejlesztési programot és a kárpátaljai intézmények támogatását – tette hozzá.

Óriási örömnek nevezte, hogy Beregszászban meg tudta védeni polgármesteri posztját Babják Zoltán, aki „eddig is kiválóan teljesített”. Hozzátette: Beregszász és környékének fejlesztése tekintetében is kész a magyar kormány a további együttműködésre.

A miniszter gratulált valamennyi magyar jelöltnek, aki megnyerte a polgármester-választást.

Több településnek lesz magyar vezetője, elöljárója – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak, akik az országos átlagnál nagyobb arányban vettek részt a voksoláson.

Ezzel világossá tették, hogy magyarokról a magyarok nélkül nem lehet dönteni az elkövetkező időszakban sem. A magyar kormány készen áll arra, hogy Ukrajna kormányával szorosabbra fűzze az együttműködést, hogy Kárpátalja közös sikertörténet legyen – mondta.

A külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a másik oldalról is „lesz nyitottság erre”.

(MTI)

alfahir.hu/2020/10/26/szijjarto_peter_ukrajna_diplomacia_kitiltas

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?