ápr 6, 2021
5 Views
0 0

Kirívóan kevés új fertőzöttet regisztráltak, de megugrott a kórházban ápoltak száma

Written by

Cikkünk frissül

Nemhogy nem lett meg tegnap estére a 2,5 millió, első körben beoltott, de ha ugyanannyi embert oltanak be ma, mint tegnap, akkor ma estére is éppen csak meglesz a bűvös, a kormány által kijelölt határ, ami után kissé enyhítenek a korlátozásokon.

A beoltottak száma 2 432 313 fő – közölte a kormányzati oldal. Ez azt jelenti, tegnap kerek 70 ezer oltást adtak be első körben.

Eddig 922 886 fő már a második oltását is megkapta.

1890 az új fertőzöttek száma – ez nagyon alacsony szám, ugyanakkor ennek magyarázata részben az, hogy a húsvéti hosszú hétvégén kevesebb tesztet végezhettek, kevesebbet értékeltek ki. Alig több mint 11 ezer tesztből jött ki ennyi fertőzött, ami 17 százalékos pozitivitási arányt jelent.

A járvány kezdete óta összesen 691 743 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 170 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 098 főre emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma is már 251 077 főre emelkedett.

12 007 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen.

Egy nap alatt csaknem 200-zal nőtt a kórházban ápoltak száma.

A lélegeztetőgépen 11-zel vannak kevesebben, mint egy napja – de a minimális csökkenés úgy következett  be, hogy 170 beteg elhunyt.

24.hu/belfold/2021/04/06/koronavirus-friss-hirek-uj-fertozottek-szama-kirivoan-alacsony-aprilis-6/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?