okt 13, 2020
14 Views
0 0

Kilenc év után derítették fel az ötvenmilliós zuglói rablást – videó

Written by

Kilenc és fél évvel ezelőtt elkövetett rézrablást göngyölítettek fel a BRFK nyomozói. Az elkövetők egy áprilisi éjjel bementek egy szállítmányozással foglalkozó cég zuglói telephelyére, majd rárúgták a portafülke ajtaját a biztonsági őrre, és egy székhez kötözték.. A támadók ezután egy kamiont és a hozzá kapcsolt pótkocsin tárolt 23, 5 tonna rézhulladékot elvitték.

A nyomozók még aznap megtalálták a kamiont az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójának közelében, azonban a pótkocsit, és annak 50 milliós rakományát addigra az elkövetők már továbbszállították.

Az első fordulat az ügyben 2014 májusában következett be, amikor a nyomozók látókörébe került egy 51 éves férfit, akit a kamionban rögzített nyomok alapján azonosítottak. Az 51 éves G. Gábor tagadta a bűncselekmény elkövetését. A férfi ügyét a rendőrök vádemelési javaslattal zárták le, később a bíróság nyolc év fegyházra ítélte a férfit.

Az ítélet után a rendőrök a férfi ismeretlen társai után tovább folytatták a nyomozást, a jelentős áttörést pedig idén márciusában értek el. A BRFK Rablási Osztálya újabb információkat szerzett az ügyről, melyek alapján sorra derítették fel a bűncselekményhez kapcsoló személyi kört. G. Gábor két társa mellett a rendőrök megtalálták a tippadót is, akiről kiderült, hogy a szállítmányozási cég egyik alkalmazottja volt. Az 56 éves K. Istvánt szeptember 21-én, a 44 éves T. Györgyöt és a 47 éves Cs. Zsoltot – akikkel G. Gábor betört a telephelyre – szeptember 24-én hallgatták ki gyanúsítottként. Kiderült, hogy a gyanúsítottak egy cecei tanyán pihentették az ellopott rezet, majd közel 16 millió forintért elpasszolták.

A nyomozók azonosították a pótkocsi és réz eladásával gyanúsítható férfit is, a 46 éves bicskei H. Gábort október elsején orgazdaság miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrség K. Istvánt és Cs. Zsoltot őrizetbe vette és kezdeményezte a letartóztatásukat, az illetékes bíróság bűnügyi felügyeletbe rakta a két férfit. T. Györgyöt kihallgatását követően őrizetbe vették, jelenleg kiadatási őrizetben van egy Németországban elkövetett cigaretta csempészés miatt. H. Gábor ellen az eljárást szabadlábon hagyása mellett folytatják a rendőrök.

[embedded content]

24.hu/belfold/2020/10/13/kilenc-ev-utan-deritettek-fel-az-otvenmillios-zugloi-rablast-video/

Komment írása

Article Tags:
· · ·
Article Categories:
24.hu · Belföld · Budapest
banner

Vélemény, hozzászólás?