febr 27, 2021
17 Views
0 0

Kijöttek a rendeletek – Nem lesz benne a védettséget igazoló okmányban, hogy mivel oltották be, hosszabítják a kijárási korlátozást, szigorítják a külföldi utazást

Written by

A Magyar Közlönyben szombaton ugyanis számos rendelet és rendeletmódosítás jelent meg. Van köztük olyan, ami márciusra is garantálja külön kérelem benyújtása nélkül a vállalkozóknak bizonyos feltételekkel járó bértámogatást, van amivel meghosszabbították március 16-ig a kijárási tilalmat, illetve az ideiglenes határellenőrzést is.

És van, amellyel módosították a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendeletet. Mégpedig azzal a szöveggel, hogy az egészségügyi szolgáltatónak már az egyéb adatok mellett nem kell továbbítania az EESZT rendszerben a kormányhivatal felé – amelyik az igazolványt majd kiállítja – a vakcina típusát.

És megjöttek a beharangozott szigorítások is az utazási korlátozásokról. Emlékezetes, Orbán Viktor azt mondta, a magyar megoldja okosba’, hogy ő végülis üzleti útra megy külföldre, pedig nem. A szabad utazás az országok között ugyanis jelenleg gyakorlatilag leginkább üzleti célból lehetséges. Sokan ezért gyártattak maguknak kamu igazolásokat.

A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Kormányrendelet éppen ezért most kiegészült némileg:

A magyar állampolgár Magyarországról történő gazdasági vagy üzleti célú kiutazást követően Magyarország területére a magyar állampolgárok Magyarországra történő belépésének szabályai alcímben foglalt szabályok szerint léphetnek be, azaz egészségügyi vizsgálat és negatív teszttel kiváltható 10 napos karantén vár rájuk.

Ha viszont szintén üzleti vagy gazdasági célból mentek ki az alábbi csoportokba tartozó országok valamelyikébe, és ezt hazaérkezéskor igazolni is tudják, akkor korlátozás nélkül hazajöhetnek:

  • Magyarországról az Európai Unió tagállamába, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államba,
  • az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állammal azonos jogállású államba,
  • európai uniós tagjelölt államba,
  • Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságába
  • vagy a külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben meghatározott államba utaznak ki, majd jönnek haza…

A külföldi állampolgárok beutazásában hasonló változások vannak, és akár magyar, akár külföldi valaki, számolnia kell azzal, hogy ha kétségek merülnek fel az utazása üzleti voltát igazoló irat hitelessége kapcsán, akkor mennek karanténba.

Egyébként a rendelet felhatalmazást ad az illetékes minisztereknek, hogy meghatározzanak olyan országokat, ahonnan gond nélkül be lehet jönni. Tehát az utazási szigorítás első olvasatra nem tűnik túl drákóinak.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, a Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait!



EXTRA AJÁNLÓ
Vajon mi vesz rá egy 13 éves srácot, hogy horgász legyen? - INTERJÚ (x)
Vigyázat, mérgező lehet, ha így fűtünk! (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/rendelet-koronavirus-utazas-vakcina-igazolas/spwbfsq

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?