máj 27, 2021
9 Views
0 0

"Kicsi kora óta készül az anyaságra" – Palácsik Lilla sem érti, miért fél a gyermekvállalástól Vajna Timi

Written by

Húgának tavaly született meg a kisfia, azonban Vajna Timi még vár a gyermekvállalással. Habár Andy halála után a két testvér eltávolodott egymástól – mivel Timi teljesen elzárkózott mindenki elől – a kis Noah születésé újra összehozta őket.

(A legfrissebb hírek itt)

Amikor Timi megtudta, hogy kisbabánk lesz, egyre sűrűbben beszéltünk. Újra elkezdett érdeklődni, keresni. Nagyon aggódott és mindig kérdezte, hogy hogy fejlődik a baba és hogyan viselem a terhességet. A szülésre haza is utazott, itt akart lenni mellettem– nyilatkozta Lilla a Story Magazinnak, majd hozzátette: Noah érkezése óta szinte kicserélték nővérét, sőt, azóta újra a régi közöttük minden, Lilla pedig fel is kérte Timit, hogy legyen kisfia keresztanyja. Azonban akkor lenne a legboldogabb, ha hamarosan az anyaságot is megtapasztalná.

“A nővérem kicsi kora óta készül az anyaságra. Majdnem tizenkét év van közöttünk, úgyhogy nem is a húgaként, hanem szinte lányaként vigyázott rám. Rettentően akart engem, szinte terrorizálta a szülőket, hogy kis testvért szeretne” – magyarázta Palácsik Lilla, valamit azt is hozzátette: Andy Vajna özvegye már a házassága alatt is nagyon szeretett volna babát, de jól sok volt a rizikó Andy betegsége miatt.

“Keresték a megoldást, aztán késő lett, jött a tragédia. Most viszont Zoli mellett mi sem értjük, mire vár” – nyilatkozta. Mint ismert, két hónapja újra egymásra talált Timi és két évvel fiatalabb üzletember párja, Zoltán. Bár úgy tudni, a szerelmesek kapcsolata elég vihar, ennek ellenére a románcnak az egész család örül, Lilla reménykedik benne, hogy nemsokára együtt babázhat nővérével.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/palacsik-lilla-vajna-timi-gyerekvallalas/h6g7l0l

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?