Sze 30, 2020
14 Views
0 0

Két morcos öregúr személyeskedő vitája

Written by

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Az ohiói Clevelandben tartották a 2020-as amerikai elnökválasztás jelöltjeinek első országos televíziós vitáját. Előre meghatározott területek voltak, összefoglalva egy-egy mondatban őket:

  • Legfelsőbb Bíróság: Trump szerint, mivel nem három évre választották meg, joga van rá, hogy elnöksége végén egy konzervatív bírónőt, Amy Coner Barrettet jelölje a liberális Ruth Bader Ginsburg utódjául, így eltolva a bírók arányát a konzervatívok felé.
  • Koronavírus: Rengeteg a fertőzött, ahogy az elhunyt is az Egyesült Államokban, Biden szerint Trumpnak még mindig nincs stratégiája, az elnök ezzel szemben úgy gondolja, Biden alatt még rosszabb lenne a helyzet, a határok lezárását Kína és Európa előtt továbbra is jó lépésnek tartja, és újra elsütötte az általa legyártott koronavírus-szinonimát, ami a „Kína-pestis”. Biden felhozta Trump antitudományosságát, de az elnök szerint csak egy cinikus megjegyzés volt, amikor arról beszélt, hogy belülről kellene fertőtleníteni embereket.
  • Gazdaság: Ez a téma is koronakontextusba került, Trump szerint a pandémia előtt jó gazdaságot építettek, alacsony munkanélküliséggel, az országot pedig nem lehet lezárni, Biden álláspontja, hogy először a járványt kell kontroll alá vonni, utána lehet a gazdasággal foglalkozni. Trump szerint Biden tönkretenné az országot a teljes lockdownnal. A téma hamar elment Trump adóügyének irányába, az ex-üzletember elnök adózása anomáliának számít, még mindig nem hozta nyilvánosságra az adóbevallásait, de a New York Times a vita előtt jött ki egy cikkel arról, hogy Trump 18 év alatt nem fizetett túl sok szövetségi jövedelemadót. Trump azt mondta, hogy dolgoznak a nyilvánosságra hozásán, pontosan ugyanúgy, ahogy az elmúlt négy évben.
  • Rasszizmus és rendőrség: Trump szerint talán csak Abraham Lincoln tett elnökként nála többet az afroamerikaiakért, Biden rendszerszintűnek látja az igazságtalanságot és a rasszizmus szításával vádolja az elnököt. Trump szerint Biden ki sem meri mondani, hogy rendfenntartás, mert elveszítené a radikális baloldalt. Trump nem ítélte el egyértelműen a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, inkább az Antifáról beszélt. Biden rasszistának tartja Trumpot.
  • Trump szerint nincs olyan elnök, aki nála többet tett volna az országért. Biden Trumpot Putyin bábjának tartja, ez volt az egyik legerősebb kijelentése az este folyamán amellett, hogy Trump a legrosszabb elnök Amerika történetében. Bidennek a klímaváltozás ügyében volt két fontos közlendője, az egyik, hogy bár fontosnak tartja a zöldpolitikát, de a Green New Deal nem az ő programja. A másik, hogy visszaléptetné az Egyesült Államokat a Párizsi Klímaegyezménybe.
  • A választás végkimenetele: Trump tisztességes voksolást remél, de azt nem jelenti ki, hogy elfogadja az eredményt, ha az számára kedvezőtlen lesz, mert csalnak a levélszavazatokkal. Biden szerint a levélszavazással nem lehet csalni és türelemre intette a szavazóit az eredményvárásra vonatkozóan.

A témákról itt írtunk részletesebben:

Trump hozta a szokásost, Biden megúszta komoly baki nélkül

Az élő vita előtt sokan attól féltették a demokrata elnökjelöltet, hogy hiányos debattőri képességei miatt – máshol ezt szimplán úgy fogalmazzák, hogy szenilis – republikánus vetélytársa egyszerűen elüti a kommunikációs úthenger stratégiájával. Trump elnökhöz méltatlan stílusa rengeteg kritikát kap, de azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy lendületes kommunikátorról van szó, aki, ha nem is érvekkel, de a hirtelen eszébe jutó dolgok kifejtetlen bedobásával háttérbe tudja szorítani vitapartnerét.

Ezt most is láthattuk, Chris Wallace, a republikánusokhoz közel álló Fox News munkatársa moderátorként, miután többször is sikertelenül próbálkozott Trump mederben tartásával, volt, hogy már csak annyit kért: „Mr. President, please stop!”.

Biden viszont lehozta emlékezetes bakik nélkül a vitát, ami önmagában is fontos volt a demokratáknak, úgy meg aztán különösen, hogy a szövetségi szintű közvélemény-kutatásokban, de ami ennél még relevánsabb lehet, hogy néhány csatatér államban is ő vezet, tehát neki több veszíteni valója volt. A kínos kérdéseket elkerülte, és nem tett olyan kijelentéseket, amiket könnyű negatív kontextusban idézni a Foxon, sokszor csak megmosolyogta Trump hozzászólásait.

Szembetűnő volt, hogy mennyire máshogy szabta meg a kommunikáció irányát a két fél: Trump szinte folyamatosan Bidenhez és Wallacehoz beszélt. Biden sokszor át sem nézett a másik oldalra, a kamerán keresztül a szavazók millióival kereste a szemkontaktust, egyenesen nekik célozva mondandóját.

Inkább veszekedés, mint vita

Sokszor volt az az érzésünk, hogy itt nem annak a két embernek az elnökjelölti vitáját látjuk, akik a világ vezető hatalmának irányításáért vetélkednek, hanem két morcos öregúrét, akik húsz éve veszekednek ugyanazokon a dolgokon, de soha nem jutnak dűlőre.

Trump szerint Bidenben semmi intelligens nincs, már az iskolában is gyengén teljesített, Biden szerint Trump egy bohóc, akivel nehéz bármire is jutni. Biden egyszer még azt a beszólást is megengedte magának, hogy „Will you shut up, man?”, amit talán még soha nem hallottunk elnökjelölttől egy vitában, de hát alapvetően Trump honosította meg ezt a stílust a Fehér Házban, így nem biztos, hogy érdemes Bident kritizálni, amiért lement erre a szintre.

[embedded content]

Jó, de ki mit akar?

Nagy bajban lennék, ha a két órás trash talk alapján kellene cikket írnom a republikánusok és demokraták gazdaságpolitikájáról, egészségügyi terveiről, klímavédelmi programjáról, vagy az Egyesült Államokat feszítő társadalmi problémák kezelését célzó szakpolitikai felvetéseikről.

Ez egy olyan politikai show volt, mint bármelyik Való Világ epizód: sok előremutató gondolattal nem lettünk gazdagabbak, adás közben néha kicsit unatkoztunk is, de néha legalább összeveszett a két főszereplő. Ebben a műfajban pedig egyértelműen erősebb Trump, de még így sem jelentenénk ki azt, hogy van győztese a vitának. Vesztese annál inkább: az amerikai politikai kultúra, aminek az eredeti tervek szerint ugyanezt a programot az elnökválasztásig még legalább kétszer ki kell bírnia. 

alfahir.hu/2020/09/30/donald_trump_joe_biden_amerikai_elnokvalasztas_egyesult_allamok

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?