jún 4, 2021
12 Views
0 0

Két magyar arany a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki döntőiben

Written by

Két magyar arany a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki döntőiben

A magyar csapat tagjai négy érmet, közte két aranyat gyűjtöttek a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki döntőiben, amelyek mindegyike olyan számban zajlott, amely nem szerepel az olimpiai programban.

Két magyar arany a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki döntőiben

Képünk illusztráció

A kora délutáni finálés blokk rögtön egy fölényes magyar sikerrel indult. Csipes Tamara és Medveczky Erika rajt-cél győzelmet aratott a kajak kettesek 1000 méteres számában úgy, hogy gyakorlatilag leiskolázták a mezőnyt. A honvédos egység már az elején elhúzott hét riválisától, 500 méterhez tisztán elsőként érkezett, majd a táv második felében elképesztő, több mint háromhajós előnyt dolgozott ki magának. A fölényét jól mutatja, hogy a másodikként célba érő spanyol duó több mint öt másodperccel gyengébb időt evezett.

A folytatásban a Noé Bálint, Gál Péter, Dombvári Bence, Kulifai Tamás összeállítású kajak négyes másodikként zárt a fehéroroszok mögött. A végső győztes a rajttól az élen haladt, csak a magyar és a orosz egység tudott vele lépést tartani, s bár a hajrához közeledve rövid ideig úgy tűnt, Dombváriék támadást indítanak az aranyért, a fehéroroszok visszaverték ezt, és végül magabiztosan diadalmaskodtak. A magyarok tisztán másodikként értek a célba az oroszok előtt.

A győriek 26 éves kenusa, a párosban Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Balla Virág is nagyszerűen versenyzett 500 méter egyesben, de az ukrán Ludmila Luzannal nem tudta felvenni a küzdelmet. Utóbbi kenus óriási tempót diktált végig, és fölényes győzelmet aratott. Balla végig a fehérorosz Alena Nazdrovával vívott nagy csatát az ezüstért, és végül – 13 ezredmásodperces különbséggel – sikerült is ezt megkaparintania.

Ugyancsak fél kilométeren a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu kettes a visszalőtt első rajt után négy-öt riválisával végig harcban volt a dobogóért, de a rendkívül szoros befutó után végül negyedik lett az orosz-német-ukrán trió mögött.

Az utolsó pénteki döntő, a férfi kajak egyesek futama is magyar éremesélyt kínált, s Kopasz Bálint élt is ezzel. A Győri Graboplast VSE 23 éves sportolója látszólag könnyedén lapátolva már féltávnál biztosan vezetett, a hajrában pedig még tovább növelte előnyét. Az ellenfelek végig csak a hátát nézhették, magabiztos győzelme jó előjel a szombati, 1000 méteres döntő előtt.

A többi finálét szombaton és vasárnap rendezik.

atv.hu

A szervezők szerint biztosan megrendezik a budapesti atlétikai világbajnokságot

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210604-ket-magyar-arany-a-kajak-kenu-europa-bajnoksag-penteki-dontoiben

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?