márc 30, 2021
16 Views
0 0

Képbe került a nemzetközi karrier: Polyák Lilla és Gömöri András Máté tényleg elhagynák az országot?

Written by

A színész több célt is kitűzött idén, ebből az egyik legfőbb, hogy nemzetközi karriert építene, ami azt is jelenti, hogy ha úgy alakul, külföldön kezdene új életet.

(A legfrissebb hírek itt)

Egyre több Netflix- és HBO-sorozatot forgatnak Közép-Európában, ez a régió egyre felkapottabb. A színészetben is szeretem a kihívásokat, és mivel nemzetközi filmes karrierről álmodom, idén elhatároztam, hogy ezért mindent meg is teszek majd. A Kanadában élő barátainkkal már többször is beszéltünk arról, hogyan működik a munkavállalás, a kinti élet, és ha úgy alakul, belevágnánk. Lilla ebben is támogat, a gyerekek pedig lazán állnak hozzá. Elkezdtem az angolomat is tökéletesíteni – kezdte Gömöri, aki emellett más területen is fontos elhatározásra jutott.

– Januárban nagy döntéseket hoztam: végleg letettem a cigarettát, a cukros dolgokat és az alkoholt, amitől azért szenvedtem egy ideig, de februárban már éreztem, hogy mindez csak még jobban megerősített. A színházzal kapcsolatban is nehéz döntést hoztam: visszaadtam három szerepemet, mert egyszerűen nem fér bele ennyi minden az életembe. A forgatások és a testépítés is teljes embert kíván, én pedig egyszerre csinálom a kettőt, ami sokszor hatalmas kihívás. Az egész életciklusom be van osztva az evéstől az alvásig, ráadásul a mindennapos edzés is rengeteg időt vesz el – tette hozzá a színész, aki évek óta komolyan foglalkozik a testépítéssel.

– A színészet és a testépítés teljesen összefonódott az életemben, nem is tudnék választani közülük, de úgy érzem, a kettő jól kiegészíti egymást. A Keresztanyuban például Bárány Zozó szerepét már eleve rám írták. Ő egy megyei testépítő bajnok, így közel áll hozzám – mondta Gömöri, akit párja, Polyák Lilla és a színésznő két fia is mindenben támogat. – Lilla maximálisan mellettem áll, grammra számolva főzi nekem az ételeket, ismeri a testépítéssel kapcsolatos szabályokat és amikor a pózolást gyakorlom, mindig figyel, kijavít, motivál. Zsombor és Bulcsú is többször elmondták, hogy rájuk is pozitívan hat, amit csinálok, ez egy nevelőapának hihetetlenül jó érzés! Bulcsú ráadásul megkért, hogy állítsak össze neki egy edzéstervet és étrendet, amivel november óta már 11 kilót fogyott, nagyon büszke vagyok rá.

(Ez is érdekelheti: Gömöri András Máté elárulta, így szakított régen)

Saját kollekcióval lép piacra

Gömöri András Mátét nemrég egy színházi kollégája kérte fel, hogy legyen az induló sportruházatuk arca és segítsen a tervezésben, tesztelésben is, majd saját kollekciót is indított a Mad Ape Hungary csapatával – Örömmel mondtam igent a felkérésre, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak jól nézzen ki az edzőruha, de praktikus is legyen. Ezek a sport- és utcai ruhák olyan anyagokból készülnek, ami itthon még ritka: elvezetik és felszívják az izzadságot, szellőznek és kényelmesek. Hónapok óta tesztelem őket edzés közben és bízom benne, hogy nem csak nekem, de még sokaknak beválik majd.

Kiszámítható kölcsöre van szüksége?

Fix törlesztő, forint alapon a teljes futamidőn keresztül. A Bank360 hitelkalkulátorával
könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait.


EXTRA AJÁNLÓ
Íme 6 limitált beautybox, ha rajong különleges szépségápolókért (x)
Ha tavasz, akkor megújulás – kezdjük magunkkal a rendrakást! (x)

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/gomori-andras-mate-nemzetkozi-karrier-szineszet/8hfcx58

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?