máj 11, 2021
27 Views
0 0

Keményebben lépne fel a kormány az elmaradt tartásdíjakkal szemben egy új törvényjavaslat szerint

Written by

A kormány benyújtotta azt a törvénymódosítást az Országgyűlésnek, amitől azt remélik, hogy hatékonyabban lehet majd behajtani a gyermekek után járó tartásdíjat – írja a HVG. A szigorítás mintegy 90 ezer, egyszülős családban nevelkedő gyermeken segítene, akik jelenleg nem kapják meg a tartásdíjat az arra kötelezett szülőtől.

A törvénymódosítás szerint több mint 50 ezer forintra emelkedne a megelőlegezett tartásdíj felső határa. Megszüntetnék a jövedelmi összeghatárt, a jövőben az állam csak akkor nem előlegezi meg a tartásdíjat, ha az arra kötelezett szülő vagy a bírósági végrehajtás mértéke meghaladja a bíróság által megállapított összeg 80%-át.

Novák Katalin az Egyszülős Központban.Fotó: Facebook / Novák Katalin

Emellett az állam csak akkor szüntetné be a folyósítást, ha a gyermektől külön élő szülő kifizette a bíróság által meghatározott összeg 80 százalékát, vagy legalább négyszer egymás után önként kifizetett ennyit. Azokra az esetekre, amikor szünetel a végrehajtás, a kormány új javaslata, hogy gyermektartásdíj esetén akkor is tovább lehessen folytatni a végrehajtást, ha nem lehet valószínűsíteni, hogy az adósnak van lefoglalható vagyontárgya.

A nem fizetők számlájára a korábbiakkal ellentétben többször is lehet majd inkasszót kibocsátani tartásdíjjal kapcsolatos ügyekben. Néhány változtatással gyorsítanának a tartásdíjat érintő pereken. Ráadásul az új törvény értelmében pedig a bíróság már a perfelvétel szakaszában is elrendelhetné a bizonyítást és az adós jövedelmének feltárását, munkáltatója felkutatását.

A javaslatot Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter terjesztette elő, és ez módosítaná a bírósági végrehajtásról, a gyermekvédelemről és a polgári perrendtartásról szóló törvényt is. Ha az Országgyűlés megszavazza, akkor az intézkedések jövő év január 1-én lépnek hatályba.

A családi pótlék összegét viszont továbbra sem emelik.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a
járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és
a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a
nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz
a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy
áll a járvány Magyarországon és a világban.

A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból,
infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette
a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk,
hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik
egészségét is.

444.hu/2021/05/11/kemenyebben-lepne-fel-a-kormany-az-elmaradt-tartasdijakkal-szemben-egy-uj-torvenyjavaslat-szerint

Komment írása

Article Categories:
444 · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?