ápr 28, 2021
9 Views
0 0

"Kegyetlen harcot vívok most önmagammal" – négy nap alatt teljesen megvakult Agárdi Szilvi

Written by

Agárdi Szilvi pszichológus segítségét kérte, miután teljesen elvesztette a látását. Most már a fényeket, a színeket, a formákat sem érzékeli.

(A legfrissebb hírek itt)

Szilvit 2012-ben ismerhette meg az ország, amikor is feltűnt a The Voice tehetségkutatóban. Nemcsak remek hangjával kápráztatta el a zsűrit, hanem azzal is, hogy aliglátóként lépet színpadra, ezzel is motiválva a sorstársait. Azóta óriási utat járt be, sikeres énekes és modellként is nagyon keresett lett.

Közösségi felületein is nagyon aktív, több tízezren követik mindennapjait, videóiban teljes őszinteséggel mesél veleszületett fogyatékosságáról. Ezért is döntött úgy, hogy azt sem titkolja el követői elől, hogy az utóbbi egy évben fokozatosan megromlott a látása, már teljesen megvakult. Szilvi a szomorú valóságot a LifeTV Ébredj velünk című műsorban árulta el. Azonban ez neki sem volt túl egyszerű, óriási lelkierő kellett ahhoz, hogy ennyire nyíltan tudjon erről beszélni. “Egészen tavaly nyárig valahol a vak és az aliglátó közötti határán volt az állapotom. Vagyis láttam sziluetteket, fényeket és színeket. Ezzel a helyzettel tanultam meg élni”- mondta az énekesnő.

A Borsnak részletesen beszámolt az elmúlt időszakról. Elmondta, hogy tisztába volt azzal, hogy előbb-utóbb ez be fog következni, mégis sokként érte a látásának romlása. Az orvosok mindig elmondták neki, hogy a szeme már nem fog javulni, csak romlani fog, azonban tavaly nyárig semmi probléma nem volt.

“Hirtelen, a semmiből jött a drasztikus romlás. Egyik napról a másikra a látásom kilenc százalékról négyre romlott, ami borzalmas trauma volt. Folyamatosan fájt a fejem, szédültem és be is lázasodtam. Emiatt bekerültem a neurológiára, mert az orvosok komolyabb bajra gyanakodtak a tünetek miatt“. Végül kiderült, hogy mindez lelki eredetű probléma volt. Hozzátette, hogy ezt a traumát családja és pszichológus segített feldolgozni.

Négy nappal ezelőtt állt be a drasztikus változás Szilvi életében. Azt vette észre, hogy egy vastag, áthatolatlan tejüveg van a szeme előtt, amin sem a fények, sem a formák, sem a színek nem jutnak át. “Kegyetlen harcot vívok most önmagammal, hiszen gyakorlatilag mindent a nulláról kell újra tanulnom. Muszáj alkalmazkodnom, de nagyon nehéz, mert már egyáltalán nem látom a telefonomat, vagyis ha lemerül, bekapcsolni sem tudom. A legfontosabb, hogy újra megtanuljak önállóan közlekedni, mivel most a lakást sem tudom elhagyni egyedül. Bevallom, néha sírva fakadok..” fogalmazott a 26 éves várvölgyi lány.

Szilvi tudja, hogy most erősnek kell lennie, hiszen sok sorstársának ad erőt. Szeretne megmaradni annak az őszinte lánynak megmaradni, aki eddig is volt, és nem szeretné, ha azt látnák rajta mások, hogy összetört.

(Ez is érdekelheti: Véget ért a szerelem: szakított a párjával Xantus Barbara)

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/agardi-szilvi-teljesen-elvesztette-latasat-trauma-pszichologus/5trsnt5

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?