nov 20, 2020
9 Views
0 0

Karácsonyi csoda – Egy szerető család kincse lett a sérült kisfiú, akiről mindenki lemondott

Written by

Mario 15 hónapos korában mindössze hat kilót nyomott, nem beszélt, nem tudott járni, Giusy Amato mégis első látásra megszerette. „Azonnal beleszerettem abba a sebzett, kimerült kis madárkába, aki úgy panaszkodott, hogy még sírni sem volt ereje. Tudtam, hogy soha többé nem hagyom magára” – mondta el a Sir riporterének.

A találkozás, amely véglegesen megváltoztatta a kis Mario és a Silvestri család életét, 23 évvel ezelőtt, december 15-én történt San Giovanni Rotondóban, Pio atya kórházában, a Szenvedés Enyhítésének Házában, ahol Giusy pszichológusként dolgozott. Onkológiai kezelés alatt álló, sokszor végstádiumban lévő daganatos beteg gyerekekkel és családjaikkal foglalkozott, valamit az egészségügyi személyzettel is, hogy elkerüljék a kiégést. Az ápolónő, akivel aznap reggel beszélgetnie kellett, éppen Mariót készítette elő a sokadik idegsebészeti műtétjére.

A fiú koraszülött volt, nyitott gerinccel, agykamratágulattal, görbe lábakkal született; rövid élete során az volt a 15. műtét, amelyre előkészítették. Giusy észrevette, nincs ott az anyukája, hogy elkísérje az altatóorvoshoz, és a nővértől megtudta, hogy születésekor elhagyta Mariót. Az altamurai kórházból az Szenvedés Enyhítésének Házába vitték, ott maradt az újszülött osztályon, ahol mindenki szeretettel vette körül,  gondját viselték és minden hónapban sebészeti beavatkozással igyekeztek megakadályozni a gerincvelő megfertőződését. 

Giusy azon a napon a karjába vette, a kicsi pedig ránézett: „Soha nem felejtem el azt a tekintetet. Mintha azt mondta volna: ugye te is elhagysz?” – majd elaludt. Giusy a szívében már döntött is, és azonnal megbeszélte férjével, Nicola Silvestri orvossal, aki akkor a kórház egészségügyi igazgatóhelyettese volt. A házaspárnak öt gyermeke volt, két lány és három fiú. Otthon a legnagyobb lányával, Valentinával is beszélt, aki akkor tizenkét éves volt. Amikor elmondta neki, hogy a karácsonyt már velük töltené a kisfiú, ő annyit válaszolt: „Miért lenne baj? Ahol öten vagyunk, ott lehetünk hatan is.”

A műtét után egy héttel Mario a Silvestri családhoz költözött. A családon kívül mindenki megpróbálta lebeszélni Giusyt: „Hogy jut ilyen az eszedbe? Már van öt gyereked, felelősségteljes munkád. Ezzel a gyerekkel sok baj lesz még, sok kezelést igényel és valószínűleg nem lesz hosszú élete”. Giusyt azonban nem tudták elbátortalanítani: anyai ösztöne és egészségügyi tapasztalata azt súgta neki, hogy Mario a kórházban elhagyja magát, nem akar tovább élni.

December 23-án nagy szeretettel fogadták be a kicsi fiút az új családjában. Addig ingerszegény környezetben élt, most egy egész család vette körül. Addig sokat hányt, onnantól kezdve egyre kevesebbet, és elkezdett végre gyarapodni a súlya. Nem sokkal szilveszter után a testvéreit utánozva elkezdte mondani, hogy apa, anya – Giusy ma sem tud erről meghatódás nélkül beszélni. A fiú szókincse lassan gazdagodott. Egy évvel később belevágtak az örökbefogadási eljárásba.

Mario állapota fokozatosan javult. Giusy Bolognába, majd Milánóba vitte kórházba, ahol azt mondták, egész életében csak feküdni tud majd. Nem hagyta ennyiben, elvitte egy müncheni gyermekrehabilitációs központba is. Mario oviba járt, aztán iskolába, közben mindennap vitték fizioterápiára. Ma már 24 éves, könyvelőnek tanult és sportol is, paralimpiai atléta, kedvence a diszkoszvetés. A rövidtávú memóriájával maradtak meg kisebb gondok, de megtanult olyan technikákat alkalmazni, amelyek segítségével együtt tud élni korlátaival.

Mit adott Mario családnak? „Sokkal többet, mint amennyit kapott. Napfény az életünkben, és pedagógiai modellt is adott, mert megtanította a testvéreit arra, hogy ne túlozzák el a nehézségeiket, csalódásaikat, jobban megértsék, minek van elsőbbsége, mi az igazán fontos az életben” – mondta el az édesanya.

Hollandiában a közelmúltban engedélyezték az 1 és 12 év közötti gyerekek eutanáziáját is (az 1 év alattiak és a 12 év felettiek esetében már korábban engedélyezett volt). Ezzel kapcsolatban Giusy megjegyezte: „Azt mondják erre, hogy az orvosok és a szülők egyetértésben szándékosan megszakítják a gyermek életét; de melyik szülő ért egyet azzal, hogy megölje a saját gyermekét? Ugyanazok az emberek – köztük orvosok is –, akik 23 évvel ezelőtt azt tanácsolták nekem, hogy hagyjam Mariót a sorsára, mondjak le róla, ma azt mondják, soha nem gondolták volna, hogy ilyen sokáig fog élni és ilyen sokat fejlődik. Minden orvosnak, aki így gondolkodik, tapasztalatom alapján azt mondom: Soha ne mondjatok le egy végstádiumban vagy súlyos, nagyon súlyos állapotban lévő gyermekről! Ne vegyétek el a reményt a szülőktől! Sebezhetőek, tanácstalanok, meg is értem az elkeseredésüket, amikor azt látják, hogy a gyermekük szenved, ők pedig egyedül tehetetlennek érzik magukat… Nem szabad, hogy elhagyatottnak érezzék magukat. Nem ilyen fajta »megoldásokra« van szükségük, hanem arra, hogy ott legyenek mellettük, támogassák őket. Olyan orvosokra van szükségük, akik azt mondják nekik: „»Veletek vagyunk. Próbáljunk meg együtt harcolni.«”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/karacsonyi-csoda-egy-szereto-csalad-kincse-lett-serult-kisfiu-akirol-mindenki-lemondott

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?