ápr 29, 2021
3 Views
0 0

Karácsony szerint sok idős ember a kormány pökhendi felelősséghárítása miatt halt meg

Written by

Karácsony szerint sok idős ember a kormány pökhendi felelősséghárítása miatt halt meg

A koronavírus-járvány alatt 176 idősotthonban volt magasabb a halálozási arány, mint a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Pesti úti idősotthonban – írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtökön, a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely közölte: csütörtökön konzultált a főváros által fenntartott idősotthonok vezetőivel. Karácsony azt írta, hogy országszerte csaknem 4000 áldozatot követelt a járvány a szociális intézményekben.

Idén március elejéig a vírus minden negyedik áldozata szociális otthon lakója volt. A szociális intézményekben bekövetkezett összes haláleset elsöprő többsége, 96 százaléka pedig a második hullámban történt

– tette hozzá. A főpolgármester szerint

ez a pökhendi felelősséghárítás eredménye.

Karácsony siránkozásában azt is leírta: tavaly augusztusban kérte, hogy a kormány az ország összes idősotthonára dolgozzon ki új szabályokat, legyen erről egyeztetés a kormány és az összes fenntartó, vagyis az állami intézmények, a helyi önkormányzatok, az egyházak és a magánvállalkozások között. Szerinte javaslataira másfél hónappal később érkezett válasz egy államtitkártól, aki erősen kioktató hangnemben közölte, hogy a kormány kiválóan védekezik az első hullám ellen, minden rendben, bezzeg Budapesten.

Sem szakmai egyeztetés, sem egységes protokoll nem lett

– fogalmazott Karácsony Gergely. Szerinte a felkészülés, az időben meghozott intézkedések eredménye az, hogy a második hullámban az összes fenntartó közül egyértelműen a fővárosi önkormányzat intézményeiben volt a legkevesebb haláleset.

A más – például állami, egyházi vagy más önkormányzati – fenntartású intézményekben az összes ellátotthoz képest kétszer annyi ember halt meg

– emelte ki Karácsony. A bejegyzés szerint

az országban összesen 176 olyan idősotthon van, amelyben magasabb volt a halandóság, mint az ország egyik legnagyobb idősotthonában, a Pesti úton.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

#wpdevar_comment_4 span,#wpdevar_comment_4 iframe{width:100% !important;} #wpdevar_comment_4 iframe{max-height: 100% !important;}
pestisracok.hu/karacsony-szerint-a-pokhendi-felelossegvallalas-miatt-halt-meg-sok-idos/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?