jún 9, 2021
7 Views
0 0

Karácsony Gergely levelet írt Orbánnak, három dolgot kezdeményez

Written by

A főpolgármester aggódik azokért, akiknél az oltás ellenére sem alakult ki védettség, ezért intézkedéseket sürget.

„A kormánynak lépnie kell. A laboratóriumi ellenanyag-tesztek eredményeinek azonnali nyilvánosságra hozatalát, ingyenes ellenanyag-tesztelési lehetőséget, illetve azoknál, akiknél az első két oltás nem termelt megfelelő mennyiségű ellenanyagot, a harmadik oltás felvételének biztosítását kezdeményeztem ma a miniszterelnöknél” – írta legfrisebb Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely.

Budapest főpolgármestere azt mondja, az utóbbi napokban többen segélykérő levelet is kapott, többek mellett annak a Facebook-csoportnak a tagjai is megkeresték, akikről korábban a 24.hu is írt. Ők azok, akiket a kínai Sinopharm vakcinával oltottak be, ám az ellenanyag-vizsgálatok negatív eredményt mutattak, így védettség az oltás ellenére sem alakult ki náluk.

Karácsony tegnap találkozott a csoport képviselőivel, akiktől több történetet is hallott olyan idősekről, akik az elsők között vették fel a Sinopharm oltást, ám azóta sem merik elhagyni lakásukat, mert nem alakult ki náluk a védettség.

Mások már 100 ezer forintnál is többet költöttek ellenanyag-vizsgálatokra, ám semmilyen módszer nem mutatott ki náluk védettséget. Van, akinek a háziorvosa segített, és szívességből adott be harmadik oltást. És akad, aki kétségbeesésében külföldről szerzett be új oltást, lett is utána ellenanyaga rögtön.

A főpolgármester ezért járványügyi szakemberekkel való konzultációt követően szerdán levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, benne három kezdeményezéssel:

  • Hozzák nyilvánosságra, hogy az egyes oltások esetében a második oltás utáni tizennegyedik napot követően vénás vérből végzett, laboratóriumi ellenanyagtesztek korcsoportonként összesítve milyen eredményt adtak.
  • Amennyiben ezen adatok azt támasztják alá, hogy bizonyos oltások esetében egyes korcsoportokban nem termelődik megfelelő mennyiségű ellenanyag az emberi szervezetben, akkor mihamarabb gondoskodjon az érintett oltotti kör adott korcsoportja számára ingyenesen hozzáférhető ellenanyag-tesztelésről.
  • A kormány azok esetében, akiknél nem alakult ki a megfelelő védettség, gondoskodjon – más országok gyakorlatának megfelelően – egy harmadik oltás vételezésének lehetőségéről.

Karácsony mindezek megvalósításához felajánlotta a Fővárosi Önkormányzat együttműködését is, megjegyezve, hogy amennyiben a kormány belátható időn belül nem intézkedik, Budapest a saját lehetőségeihez mérten megteszi a szükséges lépéseket.

„Itt az ideje, hogy a propaganda és a politikai lózungok helyett tisztában legyünk a tényekkel, hogy a leginkább veszélyeztetett idősek körében milyen arányú a valódi védettség. Tudjuk, van vakcina, ami valóban hatékony, a kormány dolga elsődlegesen, hogy ehhez hozzájussanak azok, akiknél az első oltás nem hozott megnyugtató eredményt” – zárta levelét Karácsony Gergely, hozzátéve még, fontos világossá tennie, hogy nem a kevesebb, hanem a több és jobb oltás mellett érvel.

24.hu/belfold/2021/06/09/karacsony-gergely-orban-viktor-level-harmadik-oltas/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?