ápr 21, 2021
12 Views
0 0

Karácsony Gergely ezt üzente Palkovicsnak a kínai egyetemmel kapcsolatban

Written by

Mint ismert, a kínai Fudan Egyetemért felelős kormánybiztos, Palkovics László jelezte, hogy tárgyalni akar a fővárossal és a ferencvárosi polgármesterrel az egyetem Budapestre telepítéséről. A miniszter szerint egy „ékszerdobozt” hoznak majd a kínaiak az országba, amely – állítása szerint – nem lesz semmi.

Karácsony Gergely főpolgármester saját közösségi oldalán úgy kezdte bejegyzését, hogy Palkovics miniszter szerint “ékszerdobozt” hoznak majd a kínaiak a városba. Azt mondta a miniszter, hogy ez az ékszerdoboz „nem lesz semmi” – emlékeztetett a főpolgármester.

“Hát az biztos, 500 milliárd a magyar adófizetők pénzéből tényleg nem semmi. Viszont baromi sok. Ki látott már 500 milliárdos ékszert? Ráadásul olyat, amit azoknak kell kifizetniük, a magyar adófizetőknek, akiket meg se kérdeztek, kell-e nekik ez a smukk.”

Karácsony Gergely hozzátette, hogy nagy híve a tárgyalásoknak. De őt a csecsebecséknél jobban érdekli több mint tízezer magyar fiatal megfizethető lakhatása, amit a kínai egyetem nem, csakis a Budapesti Diákváros biztosít.

“Ezért aztán a Budapesti Diákváros egyetlen négyzetméterét sem adjuk semmiféle ékszerdobozért cserébe”

– nyomatékosított a Karácsony.

Emlékeztetett, hogy a kormánnyal diákszállásokról és nem ékszerekről kötöttek megállapodást, ehhez tartják magukat. Ha a kormány a korábban kötött megállapodás felrúgásáról akar tárgyalni vele, annak azért lenne egy fontos előfeltétele számára: hozzák nyilvánosságra mi is van abban az ékszerdobozban.

“Ezt kértem már napokkal ezelőtt. Fejezze be a titkolózást a kormány, hozzák nyilvánosságra a kínai egyetemmel kapcsolatos összes eddigi kormánydöntést, megkötött, vagy előkészített szerződéseket.”

Az lenne csak a „nem semmi” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

alfahir.hu/2021/04/21/karacsony_gergely_fudan_egyetem_palkovics_laszlo

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?