ápr 28, 2021
0 Views
0 0

Kaiser Ede külföldön kezdett új életet

Written by

Kaiser Ede külföldön kezdett új életet

A móri mészárlás ügyében ártatlanul, más bűncselekmények miatt viszont jogosan elítélt Kaiser 18 év börtönnel a háta mögött, 46 évesen kezdi a nulláról – írja a borsonline.hu.

Kaiser Ede korábban nem volt éppen a becsületesség mintaszobra. A személyiségétől nem volt teljesen idegen az erőszak, ezért is dönthetett úgy, hogy bankrablóként épít karriert. 2005-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték a 2002-es, nyolc halálos áldozattal járó móri mészárlás ügyében – mint utólag kiderült, ártatlanul. A felmentése azonban nem jelentette az azonnali szabadulását, mert az egyéb tettei okán 18 évet így is a rácsok mögött kellett töltenie. Tavaly, június 1-jén szabadult. Azóta meghúzza magát, és igyekszik tisztességes életet élni. A Borsnak telefonon mesélt a mostani életéről – írja a portál.

Már nem Magyarországon élek egy hónapja, de hogy hova költöztem, azt egyelőre nem szeretném elárulni. A lényeg, hogy a szülőhazámban mindent feladtam, pedig már kezdett az üzlet beindulni. Alapos okom volt rá, hogy így döntöttem

– nyilatkozta Kaiser, aki szabadulását követően egy ideig barátja építési vállalkozásában kezdett dolgozni.

Gipszkartonoztunk és burkoltunk

– fogalmazott Kaiser a lapnak.

Miután kiengedtek a börtönből, néhány hétre a szüleimhez költöztem, hogy összeszedhessem magamat. Szoknom kellett a kinti világot, ahol már nem mások mondják meg, hogy mikor keljek és feküdjek, illetve zuhanyozzak. Utána a belvárosba költöztem, de már azt a lakást is feladtam

– osztotta meg az életében bekövetkezett változásokat. Mint azt a Bors korábban megírta, Kaiser Ede egy véletlennek köszönheti szabadulását. Szebenyi István amatőr régész egy erdőben bukkant rá egy fémkeresővel a Móron használt fegyverekre. A nyomozók aztán megállapították, hogy a magyar kriminalisztika legvéresebb bűncselekményének elkövetését következetesen tagadó férfi mindvégig igazat mondott.

Edével manapság is tartjuk a kapcsolatot, de szoros barátság nem alakult ki közöttünk. Néha írunk egymásnak. Az élete lényegesebb történéseiről értesít. Őszintén kívánom neki, hogy kitartson, és hosszú távon boldog lehessen. Természetesen elsősorban rajta múlik, hogy meddig marad becsületes, de jól tudjuk, hogy volt már rá példa, hogy egykori bűnözők tényleg megjavultak

– fogalmazott István. A lap ugyanakkor emlékeztet, hogy Kaisert a társaival 2000–2001-ben elkövetett budapesti és Pest környéki fegyveres rablások, köztük ékszerbolt és pénzváltó megtámadása miatt ítélték el. Több sikeres akció mellett néhány sikertelen, ám nagyon erőszakos kísérlet is terhelte a számlájukat. Így lehetséges, hogy fiatalon is rendkívül súlyos ítéletet, 18 évnyi börtönt kapott.

Szabadulása után Kaiser Ede egyébként együtt nyilatkozott portálunknak Szebenyi Istvánnal, aki megtalálta Tatabánya mellett azokat a fegyveralkatrészeket, amelyek végül elvezették a hatóságokat a valódi tettesekhez. Műsorunkban megszólalt Kovács Lajos nyugállományú rendőr ezredes, aki a móri nyomozás egyik vezetője volt, és aki elsőként fogalmazta meg kételyeit Kaiser bűnösségével kapcsolatban, illetve vendégünk volt Kaiser Ede védője, Dezső Antal, aki a kezdetektől biztos volt abban, hogy védencének nincs köze az öldökléshez.

Forrás: borsonline.hu; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

#wpdevar_comment_4 span,#wpdevar_comment_4 iframe{width:100% !important;} #wpdevar_comment_4 iframe{max-height: 100% !important;}
pestisracok.hu/kaiser-ede-kulfoldon-kezdett-uj-eletet/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?