máj 27, 2021
9 Views
0 0

Júniustól a 12 évesnél idősebb gyerekek is kaphatnak Covid-oltást Németországban

Written by

A lakosság közel 42 százaléka már kapott legalább egy oltást.

A 12-16 éves korosztályt is bevonják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) védő oltás beadásának kampányába Németországban – jelentették be csütörtökön Berlinben. Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy a leginkább veszélyeztetett csoportok elsőbbségét előíró oltási rendszer visszavonásának napjától, június 7-től, 12 éves kortól bárki foglalhat magának oltási időpontot.

A kancellár kiemelte: nagy siker, hogy az utóbbi hetekben jelentősen felgyorsult az oltási kampány. Ez nagyban hozzájárult az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő teher csökkenéséhez. A szövetségi kormány és a 16 tartományi kormány továbbra is elérhetőnek tartja a kampány célját, miszerint a nyár végéig mindenkinek biztosítják az oltás lehetőségét – jelentette ki Angela Merkel.

A szövetségi kormány vezetői és az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) – a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányfők egyeztető testülete – utáni tájékoztatón Michael Müller berlini kormányzó polgármester, az MPK soros elnöke aláhúzta, hogy „a siker kulcsa az emberek szolidaritása” volt. A járvány elején még úgy tűnt, hogy néhány hétre, legfeljebb néhány hónapra kell bevezetni korlátozásokat, és „egyáltalán nem magától értetődő”, hogy a szigorú szabályokat már több mint egy éve betartja a lakosság.

Markus Söder bajor miniszterelnök, az MPK soros alelnöke hozzátette, hogy továbbra is jól kell gazdálkodni az oltóanyagokkal, mert egyelőre nem jut mindenkinek, de így is napról-napra jobban halad a kampány.

A szövetségi kormány legutóbbi, szerdai adatai ismét országszerte több mint egymillió adag oltást adtak be 24 óra alatt a tartományi oltóközpontokban és a háziorvosi praxisokban. A szerdai 1 135 659 adaggal 47 358 842-re emelkedett a 153 napja tartó kampányban beadott oltások száma. Legalább egy adagot a lakosság 41,5 százaléka kapott. Teljes oltással a lakosság 15,7 százaléka rendelkezik.

A járványügyi mutatók többsége május eleje óta folyamatosan javul. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 6313 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez nagyjából a fele az egy héttel korábbi 12 298 igazolt fertőzésnek. Az új esetekkel együtt 3 662 490 ember szervezetében mutatták ki a vírust.

A legfontosabb járványügyi mutatóként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság – a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma – 41-re süllyedt az egy héttel korábbi 68-ról.

Ugyanakkor a Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 269-re emelkedett az egy héttel korábbi 237-ről. Az új halálesetekkel 87 995-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma Németországban.

24.hu/kulfold/2021/05/27/koroanavirus-12-evesnel-idosebbek-oltasa-nemetorszag/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?