márc 30, 2021
3 Views
0 0

Júniusban tárgyalja a Debreceni Törvényszék a Szeviép-ügyet

Written by

Júniusban tárgyalja a Debreceni Törvényszék a Szeviép-ügyet

Június 17-re tűzte ki Szeviép-ügyben a megismétlendő másodfokú eljárás első tárgyalását a Debreceni Törvényszék – közölte korábbi megkeresésünkre Dobó Dénes sajtószóvivő. Mint arról korábban beszámoltunk, a Szeviép-ügy azt követően került Debrecenbe, hogy a Pécsi Ítélőtábla a botrányba fulladt másodfokú, Szegedi Törvényszéken született felmentő ítéletet súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte, majd ezt a határozatot a Kúria tavaly decemberben helyben hagyta. Azt a bíróságot is a Kúria jelölte ki, amelynek újra kell tárgyalni az ügyet. Ez lett a Debreceni Törvényszék. Debrecenben az olajszőkítéses ügyben ismertté vált, kifejezetten gazdasági ügyekre specializálódott bírónő, Felegyiné Szabó Ágnes büntetőtanácsa elé állnak majd a vádlott Szeviép-vezérek. Mivel a hetedik éve tartó büntetőügy során az egyik vádlott, O. József elhalálozott, már csak a két pénzembernek, a milliárdos P. Lászlónak és B. Sándornak kell felelnie a Szeviép csődjéért, illetve 500 alvállalkozó ki nem fizetéséért. 

“Ezúton tájékoztatom, hogy a Debreceni Törvényszék büntetőtanácsa a tárgyalást 2021. június 17-ére tűzte ki” – írta korábbi, Szeviép-ügy kiszignálása kapcsán küldött érdeklődésünkre a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője, Dobó Dénes.

A Szeviép-ügy az elmúlt évtized súlyos gazdasági bűncselekménye. A szegedi építőipari cég, amely a baloldali kormányok idején zsinórban nyerte a nagy beruházásokat, és amely Botka László házi beszállító cégeként működött, úgy ment csődbe, hogy több száz alvállalkozóját nem fizette ki. Bár az állam sokakat kártalanított, voltak kis családi vállalkozások, amelyek tönkrementek, de olyan károsultja is van a pénzemberek ámokfutásának, aki belebetegedett, majd belehalt a történtekbe, és olyan is, aki még akkor önkezével véget vetett életének. Tény: a Szeviép csődje emberek százait nyomorította meg, a tulajdonosok, a semmiből meggazdagodott üzletemberek pedig, akiknek mellesleg korábban köze sem volt az építőiparhoz, a mai napig gond nélkül élik fényűző életüket. Azt is oknyomozó cikksorozatban mutattuk be, milyen offshore végződésű céghálókban ülnek ma is milliárdos vagyonokon, részben külföldi tulajdonú cégek által, részben gyerekeik, családtagjaik nevén, vagy épp Delaware államban, fél-offshore-ban.

Elsőfokon még mindhármukat, P. Lászlót, B. Sándort és O. Józsefet is letöltendő börtönbüntetésre ítélték, majd jött másodfokon a Szegedi Törvényszék és szépen felmentette az összes felelőst. Ezután mutattuk be, hogy az ügyben eljáró bírói tanács egyik bírája, Nóvé Ágnes családi cége busás megbízásokat kapott Botkáéktól, ráadásként az egyik vádlotti védő a férjével közös cégük ügyeiben is eljár. A tanácsvezető bíró, Kovalcsik Éva potom pénzért vásárolhatott meg egy szegedi belvárosi palotalakást, amelynek még csak nem is ő volt a bérlője, hanem eltartási szerződést kötött a bérlővel. A hab volt a tortán, hogy az ügyet kiszignáló bíró, Nagy Andrea volt párja, gyermeke édesanyja az egyik vádlotti védőnek, Szilágyi Jánosnak, aki mellesleg szegedi önkormányzati ügyekben is eljár.

A Szegedi Ítélőtábla a történtek hatására elfogultságot jelentett. A Kúria által kijelölt Pécsi Ítélőtábla kimondta, hogy újra le kell folytatni másodfokon az eljárást. A felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte. Mivel a Szegedi Ítélőtáblát már korábban kizárták az eljárásból, így az új másodfokú büntetőper lefolytatására is a Kúria jelölte ki a bíróságot. Ez lett a Debreceni Törvényszék.

Debreceni Törvényszék megkeresésünkre közölte: március 2-án kapták meg az iratokat, ezt követően a büntetőkollégium vezetője már ki is szignálta a csődbűntett miatt folyamatban lévő büntetőügyet Felegyiné Szabó Ágnes vezette büntetőtanácsnak. 

A Debreceni Törvényszék az ügy kiszignálása kapcsán korábban megkeresésünkre azt írta, az ügykiosztásnál a fő szempont az volt, hogy Felegyiné gazdálkodási szakirányú közgazdasági szakokleveles jogász, illetve gazdasági büntetőjogi szakjogász, és számos nagyobb gazdasági bűncselekmény perében járt el korábban, mint például a hírhedt olajszőkítés-ügy.

A törvényszék tanácsának 30 napja volt első körben az iratok áttanulmányozására, amit akár meg is lehetett volna hosszabbítani, de azt látjuk, hogy a korábbi parkoltatások után a lehető leggyorsabb ütemben zajlik az eljárás menete. Ugyan a pandémia miatt a bíróságok most csak korlátozottan működnek és egyelőre semmit biztosat nem tudni arról, mikor kerülhet vissza az élet a normális kerékvágásba, már ki is tűzték az első tárgyalást.

A Szeviép-ügy előzményeivel a PestiTV Az Ügy című műsorában is foglalkoztunk, amit ITT visszanézhet.

Vezető kép: PS archív

#wpdevar_comment_4 span,#wpdevar_comment_4 iframe{width:100% !important;}
pestisracok.hu/juniusban-targyalja-a-debreceni-torvenyszek-a-szeviep-ugyet/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?