ápr 28, 2021
8 Views
0 0

Jonsbo blog: egy márka érdekes házakkal

Written by

Ha tippelnünk kellene, akkor szerintünk a Jonsbo márkanév nincs ott az öt legismertebb számítógépház-gyártó között olvasóink körében – pedig az európai piacon 2015 táján a Cooltekkel összeállva megjelenő cég jóval régebbi, mint ebből az évszámból gondolnánk, ugyanis 2001-ben alapították. Jelenleg a főhadiszálláson, Donguanban közel hatvan embert foglalkoztatnak, és vannak irodáik Senzenben, Shanghajban, Hongkongban és Tajpejben is. Amiért itthon ilyen későn váltak ismertté, az sok kínai cégre igaz: az első időkben OEM/ODM beszállítóként tevékenykedtek, és ma is nagyon sok neves japán, német vagy éppen svéd márkának szállítanak be, de termékeikkel jelen vannak a szerverpiacon is.

UMX3
Jonsbo UMX3 (forrás: Jonsbo) [+]

A Jonsbo ugyanakkor nem egyszerűen egy OEM gyártó, aki a nappali műszakban másnak termelő gyártósorán az esti műszakban egy második szériát is elkészít saját névvel, ugyanis saját formatervezői és mérnökei vannak, így teljesen egyedi formavilággal rendelkező házakra számíthatunk tőlük. A vállalat általában a letisztult, fémmel és üveggel borított formákra esküszik, a fókuszban pedig legtöbbször a játékosok állnak, így az RGB LED-ek és a jó szellőzés is fontos szerephez jut, a felesleges, l’art pour l’art jellegű díszítések viszont nem jellemzők.

Az anyagválasztásban a fém és az edzett üveg dominál, külsőre tehát egyértelműen a prémium kategóriát célozzák, viszont áraik ehhez mérten még elfogadható szinten mozognak. Legtöbb termékük a megszokott „hasáb” külsővel rendelkezik, ilyen klasszikusnak nevezhető, időtlen formatervet kapott például az UMX4, az UMX6, a V9, a V10, az A4 vagy éppen az RM2 széria. Ezeknél általában ezüst és fekete külső közül lehet választani, opcióként pedig megjelenik az edzett üveg és az RGB-s ventilátor is.

UMX6
Jonsbo UMX6 (forrás: Jonsbo) [+]

Talán a legjellegzetesebb az UMX6, mely fekete és ezüst színben, fém vagy edzett üveg oldalpanellel is kapható, és ugyan távolról olyan, mint bármelyik klasszikus kocka, valójában egy lekerekített élekkel rendelkező keretbe épített egységből áll, melybe E-ATX méretig pakolhatunk alaplapokat. A szálcsiszolt alumínium előlapon különböző csatlakozók várnak, belül pedig akár 360 mm-es radiátort is elhelyezhetünk, ha maximalizálni szeretnénk hűtési igényeinket. A mérettartomány másik végén tanyázó, Mini-ITX-es UM1, U1 családokba tartozó modellek szintén kockára hasonlítanak, a szintén Mini-ITX-es T8 család érdekessége pedig a tetőre integrált masszív fogantyú, amivel hordozni is lehet az apró (160 x 242 x 218 mm-es) gépeket.


Jonsbo T8 Red (forrás: Jonsbo) [+]

De a Jonsbónál nem csak derékszögben tudnak gondolkozni; több különleges formájú és/vagy moddereket célzó számítógépházzal is piacon vannak. A TR széria például a háromszögről (triangulum) kapta a nevét, és rögtön többféle „előlappal” is kapható, míg a moddereket a a MOD5, a MOD4 és a MOD3 család várja.


Jonsbo MOD5 (forrás: Jonsbo) [+]

Ez utóbbiakban közös, hogy a különleges formájú, nyitott ház szinte teljes betekintést enged a belső térbe, így ez a különböző színben és fényben pompázó komponensek, egyedi csövezésű vízhűtések terepe lehet. Különösen érdekes ebből a szempontból a MOD5, ami olyan, mintha egy széles tátott szájból ugrana ki egy kisebb, de azért ATX méretig használható gépház.


Jonsbo TB01 (forrás: Jonsbo) [+]

Ezeken kívül a cég G3 néven a HTPC piac számára is kínál egy „pizzásdoboz” szabványú, tehát 440 mm széles, LCD kijelzővel is rendelkező egységet, de a termékek között szerepel a TB01-es tesztágy is, mely az ilyen eszközöknél megszokott, kétszintes, felül teljesen nyitott formát hozza, és többek között E-ATX és CEB méretű/kiosztású alaplapokkal is kompatibilis.


JonsPlus BO 100 (forrás: JonsPlus) [+]

Ami a jövőt illeti, a Jonsbo nem csak folyamatosan szélesíti, hanem szegmentálja is palettáját: JonsPlus néven létrehoztak egy olyan almárkát, mely az eddigieknél is erősebben képviseli a minimalista, dizájnos, prémium vonalat. Az első ilyen termék, az aprócska BO 100 már piacon van – ez a Mini-ITX konfigurációk összeállításakor bevethető egység bőr hordozófület kapott, formája, kivitele pedig olyan, hogy bármelyik modern nappaliban, irodában megállja a helyét.

prohardver.hu/hir/jonsbo_blog_egy_marka_erdekes_hazakkal.html

Komment írása

Article Tags:
·
Article Categories:
prohardver
banner

Vélemény, hozzászólás?