okt 16, 2020
8 Views
0 0

Jön a digitális karanténellenőrzés, az iskolák pedig lekérdezhetik, van-e koronavírusos diákjuk

Written by

Mindössze egyetlen rövid paragrafussal oldaná meg a kormány az országban dolgozó bármely egészségügyi dolgozó átvezénylését másik egészségügyi intézménybe. Kivételnek mindössze a honvédség, a honvédelmi szervek és a rendvédelmi szervek egészségügyi szolgáltatóinál dolgozók, illetve a tanulók számítanak majd. A módosítás szerint

az egészségügyi dolgozók az egészségügyi válsághelyzet idején  más egészségügyi tevékenység ellátására alapellátást, járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézménybe vagy időszakosan működő gyógyintézetbe kirendelhetőek.

Az egészségügyi dolgozó kirendeléséről az egészségügyi államigazgatási szerv – több megye érintettsége esetén az országos tisztifőorvos rendelkezései figyelembevételével – dönt. Mivel azonban az átvezénylések már megkezdődtek, ismét utólag próbál jogtiszta helyzetet teremteni az állam. 

Egyszerűsíti a rendőrök életét az a péntek este a kormány részéről a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatosan benyújtott saláta törvény, amely számos adminisztratív könnyítést tenne lehetővé a külföldről érkezők hatósági házi karanténkötelezettsége kapcsán. A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat ugyanis eltörölné a az egészségügyi veszélyhelyzet idején kormányrendelet által meghatározott országokból érkezők  hatósági házi karanténkötelezettsége kapcsán az egyedi közigazgatási hatóságági eljárást. 

Így a törvény hatályba lépését követően a határellenőrzéskor a kormányrendelet szerinti ideig tartó karanténkötelezettségről értesítik a beutazót, aki megjelölheti majd, pontosan hol szeretné ezt az időt eltölteni. A határbelépéskor a karanténkötelezettnek meg kell adnia nevét, születési nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, lakóhelyét, a karanténlakás pontos címét – főleg, ha nem a lakhelyén, vagy tartózkodási címén tölti el ezt az időszakot –, telefonszáma mellett elektronikus levelezési címét is, továbbá az állampolgárságát és a határátlépéskor használt okmánya számát. Ezeket az adatokat a határátlépést megelőző 8 órában is megadhatja a magyarországi látogatást tervező utazó – amivel szintén a rendőrök adminisztrációja csökkenne.

Ez az adminisztratív kötelezettség bizonyos esetekben a határellenőrzés visszaállítását jelenti – és nem csak a schengeni határokon. Ugyanis a módosítás előírja azt is, hogy a határátlépést követően haladéktalanul és közvetlenül menjen a karanténlakásként megadott címre, ahol azonnal ki is kell tenni a határon belépéskor kapott piros cédulát.

Kötelezővé tennék – már persze ha a szükséges technikai feltételek adottak – a karanténellenőrzést a távolból lehetővé tevő szoftvert telepítését és használatát is a karanténba kényszerülők – és nemcsak a külföldről beutazók, hanem az egészségügy által elrendelt hatósági házi karanténban ülőknek is – számára. Ha azonban máshogy nem ellenőrizhető a szabály betartása, köteles beengedni a lakásba a helyszíni ellenőrzést tartó rendőrt. 

A javaslat részletezi, hogy a karanténkötelezettek milyen feltételek szerint, és milyen akár elektronikusan a területileg illetékes rendőrkapitányság számára magyar vagy angol nyelven megküldött engedélykérelem mellett hagyhatják el a karanténlakást a 14 napos karanténidőszak alatt. 

A karanténkötelezettekre vonatkozó utazási, szoftveralkalmazási, egészségügyi, lakhelyelhagyási, karanténellenőrzési szabályok megsértését 5000-150 000 ezer forint közötti bírsággal tervezi megelőzni a jogalkotó.

Ismételt szabályszegésért egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forint bírság szabható ki. 

Egyszerűsítik a karanténnal kapcsolatos döntés kiadását is, mivel arra valamennyi, az eljáró hatóság állományába tartozó, karanténnal kapcsolatos feladatot kiadó személy jogosult lesz. Vagyis igyekszik az adminisztrációval jócskán lemaradt hatóságokat tehermentesíteni a kormány. rendelkeznek ugyanis arról is, hogy a karanténnal összefüggő döntést személyesen, vagy írásbelinek nem minősülő elektronikus úton kell közölni. Az írásbeli közlés inkább a kivétel lesz ezentúl. 

A karanténnal kapcsolatos ügyekben fellebbezésre nincs mód, a kizárólagosan ilyen eljárások lefolytatására kijelölt Fővárosi Törvényszék is csak legfeljebb az karantén elrendeléséről szóló döntés írásba foglalásáról dönthet. 

index.hu/belfold/2020/10/16/koronavirus_jarvanyvedelem_kormany_torvenymodositas/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?