márc 30, 2021
3 Views
0 0

Jogerősen is életfogytiglanra ítélték a szentpéterszegi feleséggyilkost

Written by

Jogerősen is életfogytiglanra ítélték a szentpéterszegi feleséggyilkost

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a Hajdú-Bihar megyei férfit, aki 2018-ban késsel megölte a feleségét. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely így jogerőssé vált – közölte kedden Fórizs Ildikó, a tábla szóvivője.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében és kapcsolati erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra – közölte a szóvivő. A férfi a bűncselekmény előtt csaknem négy évig folyamatosan hűtlenséggel vádolta feleségét, és egy idő után már bántalmazta is. Emiatt büntetőeljárás is indult ellene, a Berettyóújfalui Járásbíróság testi sértés kísérlete miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A férfi 2018 májusában egy féltékenységi vita során ismét bántalmazni akarta a feleségét, de ezt a fia megakadályozta. Az asszony átszaladt a közelben lakó másik fiához, ahová nemsokára a vádlott is követte. Hasba akarta szúrni a fiút, akinek azonban sikerült kicsavarnia a tőrt az apja kezéből. A gyilkosság napján, 2018. október 8-án a férj ismét vitatkozni kezdett a feleségével, majd az asztalról felkapott húsz centiméteres késsel többször megszúrta őt. A vádlott ezután még harmincötször szúrta meg a már földön fekvő áldozatot, aki a helyszínen meghalt. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, valamint azt is, hogy kapcsolati erőszakot is elkövetett. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy kevert személyiségzavarban szenved, amit igazságügyi szakértő állapított meg.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

#wpdevar_comment_4 span,#wpdevar_comment_4 iframe{width:100% !important;}
pestisracok.hu/jogerosen-is-eletfogytiglanra-iteltek-a-szentpeterszegi-feleseggyilkost/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?