nov 21, 2020
6 Views
0 0

Joe Biden pénzt gyűjt, hogy felkészülhessen az elnökségre

Written by

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.

Megveszem

Az idei amerikai elnökválasztás már eddig is igazán bizarr helyzeteket okozott, de mindig sikerült megütni a lécet. Olyan például még biztos nem volt az amerikai történelemben, hogy egy megválasztott elnök a támogatóitól kér pénzt arra, hogy felkészülhessen a hatalom januári átvételére. Pedig Joe Biden pontosan erre kényszerül a Twitteret, miután a Trump-kormány nem engedi, hogy ehhez állami forrásokhoz jusson. 

Donald Trump és a Republikánus Párt jelentős része továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy a választás –  amelyen Biden fölényesen győzött, mint a leadott szavazatok, mind az elektorok számát tekintve – érvénytelen és igazából Trump nyert, a demokraták csal elcsalták a választást. 

És mivel Trump és csapata görcsösen ragaszkodik ehhez a narratívához, Bident nem engedik hozzáférni a megválasztott elnököt általában már megillető hírszerzési jelentésekhez, a járvány állásával kapcsolatos adatokhoz, és azokhoz a forrásokhoz sem, amelyek az “átállás” menedzselését hivatottak finanszírozni, vagyis azt, hogy Biden kialakítsa a kabinetjét, és januárban már magabiztosan át tudja venni a kormány irányítását. Így Biden a Twitteren arra kéri a támogatóit, hogy egy kisebb összeggel szálljanak be az átállás finanszírozásába.  

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját
hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos
közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális
kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik
megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó… és
lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének
napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a
szabad sajtót, amíg lehet!
Lépj be a Körbe, vagy
támogasd bármekkora összeggel
a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó

444.hu/2020/11/21/joe-biden-penzt-gyujt-hogy-felkeszulhessen-az-elnoksegre

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?