ápr 29, 2021
4 Views
0 0

Jégkorong: Svédországban folytatja válogatott csatárunk – hivatalos

Written by

Hivatalos Youtube-csatornáján jelentette be a svéd Lulea, hogy szerződtette a helyi utánpótlásban nevelkedő Galló Vilmost. A jégkorongozó számára nem ismeretlen az SHL, hiszen korábban a Linköping és a Timra színeiben már játszhatott a sorozatban.


Hirdetés

A 24 esztendős magyar válogatott játékos két svédországi csapatát követően a finn KooKoo-nál szerepelt, amelynél elsőre 53 mérkőzésen 14+28, míg az idei évben 20+18 pontot termelt.

„Nagyon jó érzés, hogy aláírhattam a Luleához. Emlékszem, még a Norrbottenben töltött időmet megelőzően Skuggan meghívott engem, hogy bemutassa nekem a csapatot. Nagyon profi az együttes, örülök annak, hogy most lehetőségem lesz itt játszani” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának a magyar csatár.

Galló Vilmos új csapata meghatározó együttese a svéd jégkorongnak: 2015-ben Bajnokok Ligáját nyert, míg SHL-döntőben legutóbb 2013-ban járt a gárda. Az idei idényben a negyeddöntőig menetelt a bajnokság rájátszásában.

„Remélem, hogy folytatni tudjuk a harcot az élmezőnyben és messzire eljuthatunk ezzel a csapattal. Nagyon szeretném megnyerni az SHL-t, bízom benne, hogy ez sikerülni is fog” – zárta gondolatait Galló Vilmos.

A jégkorongozó május 10-én csatlakozik újdonsült csapatához, amelynél az 55-ös mezt viseli majd.

www.nemzetisport.hu/jegkorong/jegkorong-svedorszagban-folytatja-valogatott-csatarunk-hivatalos-2823501

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?