ápr 26, 2021
4 Views
0 0

Járványhelyzet: jó hír érkezett Spanyolországból

Written by

A szaktárca jelentése szerint az elmúlt 24 órában mintegy kétezer új fertőzöttet diagnosztizáltak. A járvány kezdete óta 3,48 millió embernél igazolták a koronavírus-fertőzést.

(A legfrissebb hírek itt)

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója a sajtótájékoztatóján elmondta: míg országos szinten stabilitás tapasztalható, az egyes tartományok között jelentős eltérések mutatkoznak, így a korlátozó intézkedések feloldása még nem időszerű.

A dél-európai országban százezer emberből átlagosan 235-en fertőzöttek. A legrosszabb a helyzet Baszkföldön, ahol ez a mutató elérte az 527-et, míg a legkedvezőbb Valenciában, ahol 42 a százezer főre vetített esetszám. A 17 tartományból nyolcban, valamint a két észak-afrikai autonóm városban a fertőzöttek aránya meghaladja az országos átlagot.

Fernando Simón hangsúlyozta: az oltások már segítenek elkerülni, hogy olyan kiugróan sokan megfertőződjenek mint az eddigi három járványhullámban.

A 80 év felettiek 100 százaléka már megkapta legalább a vakcina első dózisát, 76,4 százalékuk oltása már teljes. A 79 és 70 közötti korosztályban ugyanez 64,6 százalék és 4,9 százalék, míg a 60 és 69 éveseknél 45 százalék és 5,4 százalék – részletezte a járványügyi szakember.

(Kapcsolódó: A spanyol kormányfő szerint egy hónapon belül elérik az ötmilliós átoltottságot)

Spanyolországba eddig 15,4 millió adag oltóanyag érkezett a négy európai engedéllyel rendelkező gyártótól. Az első dózist 10,79 millióan, a teljes lakosság 22,8 százaléka kapta meg. Több mint 3,9 millió ember oltása már teljes, amely 8,3 százalékos átoltottságot jelent.

Carolina Darias egészségügyi miniszter hétfőn bejelentette: mióta az oltások megkezdődtek, most először tudtak egy nap alatt kétmillió dózist szétosztani a tartományok között, miután 1,7 millió adag érkezett a Pfizer/BioNtech, 188 ezer a Moderna és 103 ezer az AstraZenca vakcinájából.

(MTI)

EXTRA AJÁNLÓ
Lépésről lépésre: íme, egy egyedi ajándék anyák napjára! (x)
Egy vitamin a szép hajért, bőrért és körmökért: így hat ránk a biotin (x)

www.blikk.hu/aktualis/kulfold/spanyolorszag-koronavirus-fertozottek-szama-stabilizalodas/fzz3pbf

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?