máj 6, 2021
13 Views
0 0

Jakab Péter: A bicikliző Karácsonnyal együtt tud működni a Jobbik

Written by

Augusztusig biztosan szükség lesz a védettségi igazolványra – jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: augusztusig érvényben maradnak a korlátozó intézkedések azok számára, akik nem rendelkeznek védettséggel.
1680 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 787 647-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 124 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 297-re emelkedett.
A beoltottak száma 4,15 millió közülük 2,31 millió fő már a második oltását is megkapta.
Országosan 30 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az előző héthez képest -jelentette be Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
Péntek éjfélig várják a 16-18 évesek regisztrációját a vakcinainfo.gov.hu-n.
A legszélesebb védettséget a Sinopharm vakcina adja, mert a vírus teljes fehérjeállományát tartalmazza az oltás-hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádióban.
Az oltóbuszok olyan helyekre is eljutnak, ahonnan nehezebb elérni az oltópontokat – mondta Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője.
Az írásbeli érettségi vizsgák utáni héten kezdik el oltani a koronavírus ellen a 16-18 éveseket, akik Pfizer-vakcinát kapnak – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
Adatbázis-építésbe kezdett a DK, miután bejelentették, hogy Dobrev Klára a párt miniszterelnök-jelöltje. A jelöltek személyes adatokat, nevet, címet, telefonszámot gyűjtenek egy jelentkezési íven – írja a Magyar Nemzet.
A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelynek célja, hogy dinamikus gazdasági növekedést tudjanak biztosítani – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Soha nem fordított még kormány ekkora összeget családtámogatásokra, mint amennyi a 2022-es büdzsé tervezetében szerepel, miközben a baloldal mindig csak elvett a családoktól – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A koronavírus-járvány végéig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot a kormány.
A kormányhivatalok tevékenységét 2 milliárd 582 millió forintos európai uniós támogatásból fejlesztették az elmúlt mintegy öt évben – közölte Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője.
Június elsejétől ismét pályázhatnak a 17-24 éves fiatalok a külföldi továbbtanulást támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíjra – közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.
A hazánkban működő német, illetve külföldi vállalatok továbbra is bíznak az ország gazdasági teljesítményében, a vállalatvezetők – akárcsak a kormány – az idei magyar növekedést a régiós átlagnál magasabbra várják – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Magyarországnak és az Európai Uniónak is érdeke a nyugat-balkáni államok mihamarabbi felvétele a közösségbe, a csatlakozási folyamat lassítása elfogadhatatlan – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Montenegróban.
Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor nem biztos, hogy erről megállapodást is alá kell írni – mondta Florin Citu román miniszterelnök.
A világon 155,2 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3,2 millió, a gyógyultaké pedig 91,6 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
Az amerikai kormány is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány mielőbbi megszüntetése érdekében közkinccsé tegyék a világon a vírus elleni vakcinák gyártástechnológiáját.
Indiában továbbra is sebesen emelkedik a koronavírusban meghaltak és az új fertőzöttek száma, egy nap alatt 3980 haláleset és 412 262 megbetegedés történt az egészségügyi minisztérium adatai szerint.
Ukrajnában ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint hatezer új koronavírusos beteget jegyeztek fel.
Kétezer alá csökkent az új igazolt fertőzések napi száma Csehországban, egyúttal folyamatosan emelkedik a koronavírus elleni vakcinával beoltottak napi száma.
Nincs döntés a Vlagyimir Putyin orosz és a Joe Biden amerikai elnök között tartandó lehetséges csúcstalálkozó helyszínéről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Washington változatlanul, továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország szuverenitását és területi épségét – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Legalább 46 ember megsérült az erőszakba torkolló tüntetéseken Bogotában és más kolumbiai nagyvárosokban.
Az izraeli légierő harci helikopterei csapásokat mértek a Hezbollah libanoni Irán-barát síita szervezet állásaira Damaszkusz közelében – közölte az al-Hadasz televízió.
Az amerikai kormány változatlanul rossz ötletnek tartja az Északi Áramlat 2 orosz földgázvezeték megépítését – jelentette ki az amerikai külügyminiszter.
Nőket kényszerített prostitúcióra két férfi Salzburgban, több millió forintra szert téve a nők kizsákmányolásából, Magyarországon fogták el őket – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal.
Egy motoros vesztette életét abban a közúti közlekedési balesetben, amely Ózd határában történt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ketten meghaltak, többen megsérültek egy közlekedési balesetben Celldömölk és Mersevát között – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
A magyar sport, ezen belül pedig az élsport, egyszerre testesíti meg a dicsőséges küzdelmet, a rendíthetetlen helytállást és a büszkeségre okot adó történelmi örökséget is – írta közösségi oldalán Kásler Miklós a Magyar Sport Napja alkalmából.
A 81 kilogrammos Ungvári Attila aranyérmet szerzett a cselgáncsozók kazanyi Grand Slam-viadalán.
A magyar férfi kézilabda-válogatott Portugáliával, Izlanddal és Hollandiával került azonos csoportba a jövő januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének sorsolásán.
A Bodonyi Dóra, Kőhalmi Emese páros nyerte a női kajak kettesek 500 méteres döntőjét a kajak-kenusok válogató- és tájékoztató versenyén.
Ligeti Dániel bejutott az elődöntőbe, és egy győzelemre került a tokiói kvótától a birkózók szófiai olimpiai kvalifikációs, Veréb István viszont kikapott a legjobb nyolc között.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya harmincfős bő keretet hirdetett a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra.
A ZTE FC meghosszabbította Waltner Róbert vezetőedző szerződését, miután a csapat megőrizte tagságát a labdarúgó OTP Bank Ligában.

hirtv.hu/ahirtvhirei/jakab-peter-a-biciklizo-karacsonnyal-egyutt-tud-mukodni-a-jobbik-2521255?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?