máj 4, 2021
12 Views
0 0

Itt vannak az első információk az idei matekérettségiről

Written by

Középszinten két feladatsort kaptak matematikából a vizsgázók: az első részben 10-12 feladat található, alapfogalmak, definíciók és egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzik itt.

Az Eduline azt írja, ebben a részben idén a

a számtani sorozatok, halmazok, valószínűség- és százalékszámítás, módusz és medián és szögek kerültek elő. Ezen kívül  hatványozós feladat is volt a középszintű matekérettségi első részében.

Továbbá előfordulhat ebben a feladatlapban igaz-hamis állítást tartalmazó vagy egyszerű feleletválasztós feladat is. Az első feladatlap megoldására 45 perc áll rendelkezésre, összesen 30 pontot lehet szerezni.

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két részből áll, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

24.hu/belfold/2021/05/04/matematika-matek-erettsegi-2021-feladatok/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?