máj 2, 2021
9 Views
0 0

Itt a táblázat, a Sinopharmról is fontos dolgokat tudhatunk meg

Written by

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) javaslatára március 11-én az Európai unió minden tagállamára kiterjedő forgalomba hozatali engedélyt kapott a Janssen egyadagos koronavírus elleni vakcinája. Idehaza az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet) még ellenőrzi a beérkezett gyártási tételeket, de rövidesen ez is rendelkezésre áll majd a lakosság oltásához – írja Facebbok-bejegyzésében a Kovidők, a két szegedi kutató nevéhez köthető tájékoztató csatorna, ami már számos informatív és mindenre kiterjedő útmutatót is publikált a közelmúltban, legutóbb például azt, hogy hogyan lehet felkészülni a koronavírusra.

Emlékeztetnek továbbá, hogy május 10-től az oltásra regisztrált 16–18 éves serdülők oltása is megkezdődik a Pfizer oltóanyagával. Az AstraZeneca-vakcináról pedig azt írják, hogy fontos gyakorlati szempont, hogy ha a második adagot 12 héttel az első dózis után adják be, erősebb immunválasz alakul ki, mint akkor, ha a két oltás között ennél rövidebb idő telik el. Előbbi esetben a hatékonyság 82 százalékra nő.

Közzétettek egy összehasonlító táblázatot is a Magyarországon elérhető oltóanyagokról, amelyből kiderül, hogy Kínában  hamarosan elkezdik oltani a három év felettieket. 

index.hu/belfold/2021/05/02/egydozisu-vakcina-janssen-oltas/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?