jún 3, 2021
6 Views
0 0

Itt a beismerés: költségcsökkentés miatt született meg a méhlegelők „forradalmi” ötlete

Written by

A törekvés az, hogy megújítjuk a budapesti zöldfelületek kezelését, az eddig megszokott módszereket modernebbekre cseréljük, igyekszünk a természetesebbhez minél közelebb álló, biodiverz felületeket kialakítani – írta közösségi oldalán Kerpel-Fronius Gábor Momentumos főpolgármester-helyettes, aki a főváros által kialakított méhlegelők között vont párhuzamot a fővárosi pénzhiány miatt. Mint írta: van egy helyzet és egy törekvés, ezek pedig összecsúsznak.

A helyzet Budapest költségvetési helyzete: a főváros a csőd szélén áll, mintegy 80 milliárd forint hiányzik a költségvetéséből.

Ez azt jelenti, hogy mint a legtöbb fővárosi cégnek, a Főkertnek sincs elég pénze az alapfeladatai ellátására sem

– ismerte be a főpolgármester-helyettes arra célozva, hogy alapfeladataikat sem képesek ellátni.

Bardóczi Sándor főkertész azt közölte: amikor belevágtak a vadvirágos rét programba akkor még nem sejtették, hogy az időjárás nem áll melléjük. Azaz szavaikból kiderül,

a főkertészt meglepetésként érte, hogy május többnyire csapadékos hónap.

– Azaz tudtuk a kockázatot, de ilyen a növényekkel való foglalatosság: ember tervez, időjárás végez.

A hatalmas esőzések miatt a FŐKERT elmaradt a kaszálással: minél zöldebb egy adott kerület, annál inkább.

Nehezen tudjuk elmagyarázni sokaknak, hogy nem mind méhlegelő, ahol most még nem érte utol magát a fűnyírás, a méhlegelőknek kijelölt területek a hatmillió négyzetméter FŐKERT által gondozott gyepnek csak a 4,5 százalékát teszik ki, s ennél jóval nagyobb terület van a kerületek fennhatósága alatt – szabadkozott a főkertész, aki egyúttal beismerte, hogy valóban ellepi a gaz a fővárost. Bardóczi megjegyezte: nos, ha esik az eső és nem süt a nap, akkor sokkal kisebb a virágzás.

Ami majd akkor indul be, ha már süt a nap. Ilyen a természet. Aztán ott van az a probléma is, hogy előre nem tudjuk, mi jön föl a kijelölt foltokon spontán – magyarázta a főkertész, hogy az eltervezett vadvirágos méhlegelők helyett miért csak derékig érő gazt látnak a budapestiek.

Magyar Nemzet

hirtv.hu/ahirtvhirei/itt-a-beismeres-koltsegcsokkentes-miatt-szuletett-meg-a-mehlegelok-forradalmi-otlete-2522713?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?